Egészen hihetetlen, de valamivel több mint 4,6 millió darab italos palack és doboz „jó helyre” dobásával a magyarok közel 231 millió forintot adományoztak a hazai gyermekgyógyászat három intézményének.

A Mohu ma jelentette be az első adományozási kampányának a végét, melynek lényege, hogy a visszaváltás során a palackok után visszakapott 50 forintot nem megtartjuk, hanem azt felajánljuk

  • a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet,
  • a Bethesda Gyermekkórház, 
  • és a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika számára.

Júliustól pedig a hátrányos helyzetű családokat segíti a hulladékgazdálkodási cég a visszaváltásokon keresztül, árulta el Ördög Nóra, a Mohu nagykövete. Ezután a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat, valamint az Ökomenikus Segélyszervezet lesz a három kedvezményezett.

Runtág Tivadar, a Mohu operatív igazgatója a sajtóeseményen közölte, már meghaladta a 2,5 milliárdot a RePont automatákon, vagy a kézi visszaváltópontokon begyűjtött palackok, üvegek, italos dobozok száma. Így már nem a természetbe kerülnek, és nem is szeméttelepen égetik el azokat, hanem visszakerülnek a hulladékgazdálkodási körforgásba.

A lényeg most persze az volt, hogy

összesen 230 964 614 forint gyűlt össze adományokból, így 76 898 205 forint juttatásban részesültek az intézmények.

Runtág Tivadar kiemelte a nemzeti összefogás és a jó cél fontosságát, hangsúlyozva, hogy idén júliustól kezdve egy éven keresztül a hátrányos helyzetű családokat lehet segíteni.

Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa az összegyűlt adományt gesztusként, a gyógyító munkájuk elismeréseként értékelte. Minden leadott palack egy lépéssel közelebb vitt a közösen épített jövőnk felé – mondta, ugyanis a Heim Pál a legnagyobb gyermekbaleseti központ, és

a több mint 76 milliós adományból átalakítják a gyermekbaleseti részleget, valamint csecsemőbarát nappali egység kialakítását tervezik.

Így csökkentenék a balesetek utáni sokkhatást, a fájdalmat, a fejlesztéssel a magyar gyermekgyógyászat biztos bázisa lenne a Heim Pál - fogalmazott Nagy Anikó.

Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója kiemelte, a Mohu kampányában érintett három intézmény látja el a teljes hazai gyermek fekvőbeteg állomány harmadát. Akik az adománygombot nyomták meg, biztosak lehetnek benne, hogy mindhárom intézetnél jó helyen lesz ez a pénz – fogalmazott. Elmondta, hogy

új képalkotó röntgenkészüléket vásárolnak, amely kisebb sugárdózissal, részlet gazdagabb képalkotást eredményez, és sokkal kényelmesebb a kisbetegek számára az innovatív technikának köszönhetően.

Ezt az eszközt a gyermek-tüdőgyógyászaton, -onkológián, -sebészeten, és -reumatológián is felhasználják majd. .

Hálásak vagyunk annak a sok millió embernek, aki a gyermekekre szavazott

 – ezt már Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója mondta. Szerinte az egész programnak minden eleme oda vezetett, hogy egészségesebb lett Magyarország. A főigazgató szerint sokkal kevesebb a pet palack a környezetben, főleg az országhatárokon átlépve látszik, hogy Magyarországon hatékony a visszagyűjtés. A Bethesda látja el az égési sérült gyermekeket, az adományokból egy országos égési sérülési központ épül, míg a pénz másik felét egy sportegészségügyi központ kialakítására fordítják.

A MOHU közlése szerint az elmúlt hetekben több napon keresztül 10 millió felett volt a visszaváltások száma Magyarországon. A pünkösdi hosszú hétvége utáni kedden ez a szám elérte a 15 milliót, ami csaknem 30 százalékkal több mint az eddigi, a karácsonyi ünnep után elért, 12 milliós rekord.