Néhány tízezertől több millió forintig terjedhet a hazai alapítványi és magán általános, illetve középiskolákban fizetendő tandíj (vagy alapítványi hozzájárulás) összege évente. A nagyobb költséget a nemzetközi iskolákba járó diákok szüleinek kell viselniük, itt akár 4,6 millió forintba is kerülhet egy tanév. Magyarországon tíznél kevesebb nemzetközi független iskola üzemel, a magyar intézmények száma pedig 800 és 1000 között alakul az óvodától a felsőfokú szakképzésig. Az ezekben tanuló diákok száma összességében 10 ezer fölött van - mondta lapunknak Bak Zsófia, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének ügyvezető igazgatója. Az alapítványi és magániskolákban a pedagógusok alternatív és reformpedagógiai célokat és módszereket és újfajta szakmai képzettséget nyújtanak. Az ezekhez csatlakozó szülők gyermeküknek emberségesebb, jobb iskolát kívánnak biztosítani, mások pedig sajátos érdekeiket, filozófiájukat jobban kifejező és érvényesítő iskolákat támogatnak. Az iskolák a hatályos oktatási törvény alapján határozhatják meg a felvétel körülményeit és módját, nem kötelező betartaniuk a körzethatárokat - fejtette ki Bak Zsófia. A tandíjak havi 1000 forinttól 100 ezer forint feletti összegig terjedhetnek. A középfokú alapítványi és magániskolák nem kapnak kiegészítő támogatást az önkormányzattól, így az állami támogatás képezi költségvetésünk biztos részét, ami a képzési költségek csak egy részét fedezi.
A Forrai Középiskolában a szakképző évfolyamokon nincs tandíj, a diákoknak a tavalyival megegyezően 10 ezer forint regisztrációs díjat, illetve a tankönyvek árát kell kifizetniük - tudtuk meg Forrai Regétől, az iskola igazgatójától. A két tannyelvű gimnáziumi évfolyamon havi 16 ezer forint a tandíj, ami mintegy 10 százalékkal magasabb a tavalyinál. Ez az összeg az oktatáshoz való tandíj-hozzájárulás, a kirándulások vagy a tankönyvek költségeit nem tartalmazza. Forrai szerint némileg csökkent az érdeklődés a gimnáziumi képzés iránt, általában is elmondható, hogy a tanulók egy részének ez az összeg is túlzóvá vált a gazdasági válság okozta financiális problémák miatt. Az Erzsébetvárosi Reformpedagógiai Gimnázium és Szakközépiskola térítési alapdíja az elmúlt tanévben havonta 15 ezer forint volt, tandíjmentességet a 4,5-ös átlagot elérők (a tanulói létszám 5 százalékáig) kaphattak. A budapesti Közgazdasági Politechnikum, Gimnázium és Szakközépiskola a tavalyi tanévre 318 ezer forint alapítványi hozzájárulást kért diákjaitól. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) a tavalyi tanévben havonta 35-64 ezer forint hozzájárulást kért a diákoktól. A költségtérítés minden programelemet fedez, további költségek csak az étkezés és a taneszközök kapcsán merülnek fel. A Számalk Zrt. által fenntartott International School of Budapest Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában a nemzetközi programban évfolyamtól függően 10,2-10,9 ezer eurót (2,87-3,08 millió forintot) kell fizetni egy tanévre. A két tannyelvű program évi 1,7-2,1 millió forintba kerül, az alsó tagozatos emelt szintű két tannyelvű képzés pedig évente kétmillió forintos befizetést igényel.
További részletek