A május 1-jét magában foglaló hosszú hétvégére mindenütt, ahol szükséges, több tömegközlekedési jármű is nagyobb kapacitással közlekedik ebben az időszakban. Az elővételben váltott jegyeikkel az utasok is segíthetik a többletkapacitások elosztását, hiszen minél többen jelzik előre, hol és mikor vennék igénybe a vasúti vagy az autóbuszos szolgáltatásokat, az elővételi információk birtokában a MÁV-csoport valóban ott vetheti be a megerősített járatokat, ahol azokra leginkább szükség lesz.
A vonatközlekedésben a következő változások lesznek:
- április 30-án a pénteki;
- május 1-jén a szombati;
- május 2-án és 3-án az ünnepnapi;
- május 4-én a vasárnapi;
- május 5-től a munkanapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok.
Az ünnepi időszakban az utasforgalom szempontjából kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity-k szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek.
A helyjegyek elővételi vásárlásától függően – a lehetőségekhez képest –
- a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza viszonylatú Nyírség,
- a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Budapest viszonylatú Tokaj,
- a Budapest–Békéscsaba közötti Békés,
- a Budapest–Cegléd–Szeged közötti Napfény,
- a Budapest–Nagykanizsa közötti Tópart,
- a Budapest–Keszthely közötti Balaton,
- valamint a Budapest–Pécs viszonylatú Mecsek InterCityket több kocsival indítja el a vasúttársaság.
Lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom alakulása megkívánja és a rendelkezésre álló járművek mennyisége ezt lehetővé teszi.
A VOLÁN-járatok közlekedési rendje is változik:
- április 30-án, szerdán munkanapra és a hét utolsó tanítási napján;
- május 1-jén, csütörtökön munkaszüneti napon;
- 2-án, pénteken és 3-án, szombaton szabadnapon;
- 4-én, vasárnap a hét első tanítási és munkanapját megelőző munkaszüneti napon;
- május 5-én, hétfőn pedig a hét első tanítási és munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak a buszjáratok.
A HÉV járatainál is lesznek változások a közlekedési rendben:
- május 1-jétől 4-ig (csütörtöktől vasárnapig) a munkaszüneti napi;
- a H7-es HÉV esetében május 2-án és 3-án – pénteken és szombaton – a szombati menetrend lesz érvényben.