Lebontotta a hatóság a Matolcsy Ádámhoz és köréhez köthető impozáns rönkházat a csalapusztai Kégl-kastély közelében. A rönkházat a Matolcsy-klánhoz tartozó Stofa György vállalkozása, a Faltec Kft. építtette, amely 2 éve szerezte meg a kastélyt és annak környékét.

A HVG azt írja oknyomozásában, hogy a környéken köztudott volt, hogy engedély nélkül zajlik az építkezés egy Natura 2000-es, műemléki környezetben.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal örökségvédelmi eljárást indított és feljelentést tett a rendőrségen is, valamint elrendelte az eredeti állapot helyreállítását, azaz a rönkház és a közművek visszabontását, a kivitelező Faltec Kft.-t pedig bírság megfizetésére kötelezte.

A lap szerint a Faltec Kft. határidőre befizette a bírságot, és a bontási műveleteket, valamint a terület megtisztítását is. Ezt azóta egy helyszíni ellenőrzést során is megállapították.

Ugyanakkor a Kégl-kastély életveszélyes állapotban van, több milliárd forintba kerülne a helyreállítása, miközben a Faltec Kft.-nek lényegében üres kasszája van, bevétel nélkül, de mintegy 450 milliárd forintos adósságállománnyal működik.

A Csalai Kégl Kastély Kép: Csalai Kégl Kastély/Facebook

A kastélyt és a környező ingatlanokat az MBH Banknál a Pallas Athéné Alapítvány vagyonkezelő cége számára zálogosították, egy mintegy 255 millió eurós tartozás fedezeteként.

Ennyi volt, végleg kiradírozták a Matolcsy-kört

A Matolcsy-körhöz tartozó utolsó üzleti érdekeltségnek is bevégeztetett.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.