Két év múlva kell bevezetni valamennyi uniós tagállamban az elektronikus egészségbiztosítási kártyát, amelyet áprilistól három megyében tesztelnek – mondta a NAPI Gazdaságnak Király Gyula, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) informatikai főigazgató-helyettese. Ez a kártya igazolja majd az ellátásra való jogosultságot, ám elsősorban nem adathordozóként, hanem „kulcsként” fog szolgálni a különböző adatbázisokhoz. Hosszú távon egyebek között az a cél, hogy e kártya segítségével az orvos például lehívhassa a hozzá forduló beteg kórtörténetét, függetlenül attól, hogy a korábbi vizsgálatokat, beavatkozásokat az unió mely pontján végezték el. Mivel jövőre már el kell kezdeni a kártya bevezetését, idén tavasszal – áprilisban vagy májusban – megkezdődik a tesztelés. Elsőként három – Vas, Zala, Győr-Sopron – megyében vezetik be, megyénként két-három körzetet bevonva. Ez azt jelenti, hogy több mint 10 ezer lakost vonnak be a próbába, és a részt vevő szakrendelőket, kórházakat, háziorvosi praxisokat és megyei pénztárakat összeadva 40 körül lesz a kártyaelfogadó végpontok száma – mondta Király. Ezzel egy időben a doktorok számára hasonló azonosító kártya kibocsátását kezdi meg a Magyar Orvosi Kamara. A kártya révén az egészségügyi szolgáltatók adminisztrációs terhei várhatóan jelentősen csökkennek, egyebek között szükségtelenné válik a jelenlegi beteg-orvos találkozók részletes jelentése. A kártya használatakor a szükséges adatok azonnal az OEP feldolgozóközpontjába kerülnének. A három megyében tesztelik majd az uniós kártyák elfogadását, a taj-szám ellenőrizhetőségét, az elektronikus receptfelírást, illetve az útiköltség-térítést – ez utóbbi éves kerete hatmilliárd forint. Külön figyelmet fordítanak az adatvédelemre is, a beteg különböző adataihoz csak annak engedélyével juthatna hozzá az orvos. A teszt alatt a legtöbb információt a részt vevő orvosoktól várják – ők kommunikálják majd a páciensek véleményét is. A chipkártya bevezetése jövőre indul és hosszú távon egyesíti a közgyógy- és nyugdíjigazolványt, a taj-kártyát és az uniós biztosítási kártyát, ugyanakkor ügyfélkapuként is szolgál majd az e-ügyintézésnél.