A nyilvánosságra kerülő népszámlálási adatok jelentős segítséget nyújthatnak az önkormányzatoknak − mondták el a lapunk által megkérdezett helyhatóságok −, ám az adatsorok elemzésénél a fontossági sorrendet is fel kell állítani. A jelenlegi helyzetben pluszlétszámot ehhez szinte sehol sem tudnak biztosítani, de a munkát több nagyvárosban megerősített csapat végzi majd. A népszámlálási adatokat összevetik a rendelkezésre álló egyéb információkkal − az már tavaly kiderült, hogy azt sem könnyű megállapítani, ki hol lakik. A számlálóbiztosoknak sokszor bérlők nyitottak ajtót, de a hajléktalanok regisztrálása sem volt egyszerű.
Szinte minden önkormányzat szeretne megbízható információkat arról, hogy életvitelszerűen hányan élnek az adott településen, hiszen az egészségügyi ellátást, az oktatást, a bölcsődei, óvodai férőhelyeket, a közmunkát, a segélyezést és számtalan más ügyet ehhez kell igazítani. A jelenleginél pontosabb adatok, tendenciák ismeretében egy nagyvárosban évente akár 100 milliós kiadást is meg lehet spórolni, illetve át lehetne csoportosítani − közölték lapunkkal a szegedi városházán. Az ipartelepítés szempontjából döntő kérdés, hogy az adott településen élők milyen szakképzettséggel bírnak, illetve hogy a regisztráltakon kívül valójában hány embernek nincs munkája (utóbbi adatokra számos cég is kíváncsi). Kulcskérdés, hogy a beruházásokat tervezők hány és milyen képzettségű szakemberre számíthatnak − emelték ki Szombathelyen is −, nem kizárt, hogy több szakma képviselőjéből csak papíron van elég. Miután a változásokat egyre nehezebb nyomon követni, az adatok alapos elemzésére van szükség például ahhoz, hogy kiderüljön, hányan dolgoznak külföldön. A jelentős adóssággal küzdő városnak az sem mindegy, hogy hányan ingáznak, illetve hányan dolgoznak külföldön úgy, hogy már a gyerekek is ott járnak iskolába.
A közép- és hosszú távú városfejlesztési koncepció kialakításához nélkülözhetetlen a precíz kép a lakásállományról − mondták a zalaegerszegi önkormányzatnál −, hiszen a tervezett infrastrukturális fejlesztéseket, a bérlakás-politikát is ehhez kell igazítani.