Tegnap este a Fidesz és a Tisza Párt képviselői nem támogatták azt a javaslatot, a főváros megállapodjon a Sziget szervezőivel úgy, az első három évre haladékot adna a területhasználati díj megfizetésére, hogy az évek óta veszteséges fesztivál folytathassa működését. Röviden, most már nagy valószínűséggel az idén nem lesz Sziget. Erről itt írtunk részletesebben >>>
Magyar Péter szerint a Fidesz-DK-Kutya Párt - Karácsony Gergely koalíció tegnap a Fővárosi Közgyűlésben a Sziget Fesztivál körül szándékosan keltett „műbalhéval” el akarta terelni a figyelmet arról, hogy a főváros
„24 milliárd forint további hitelt vesz fel az OTP és a K&H Banktól a Tiborcz és az Orbán család üzleti érdekeit támogatandó.”
Szerinte a 60 millió eurós (24 milliárd forintos) hitelfelvétel arra kell, hogy az évek óta szándékosan lerohasztott és zárva tartott Rácz Fürdőt és a Tiborcz István által megszerzett Gellért Szálló fürdőjét felújítsák.
„Mindenki tudta a Közgyűlésben, hogy Tiborczék érdekében született a döntés. A Főváros semmilyen kártalanítást nem kap Orbán Viktor vejétől, hogy a Gellért Szálló felújítása idejére évekre be kellett zárnia a Gellért Fürdőt, és most Karácsony, a DK és a Fidesz döntése alapján, hitelből még fel is újítja Tiborcznak a fürdőt.”
Magyar Péter szerint még ennél is felháborítóbb a Rácz Fürdő esete.
„Több mint egy évtizede brutális mennyiségű közpénzből megújult és szálloda épült hozzá. Meg soha nem nyitott a vendégek számára, évek alatt hagyták totálisan lerohadni. A főváros képtelen volt üzemeltetésbe adni, vagy saját maga üzemeltetni, ezért most hitelből újabb milliárdokat költ rá.”
A fővárost még mélyebb adósságcsapdába lökő javaslatot egyedül a TISZA és a Vitézy-féle frakció nem támogatta – fogalmazott Facebook-posztjában, és hozzátette, ők is azt szeretnék, hogy a csodálatos fürdőink szebbek legyenek.
„Ha egy város napi likviditási gondokkal küzd, akkor egy felelős városvezetés nem vehet fel több tízmilliárdos hitelt, amely elsősorban nyilvánvalóan a miniszterelnök vejének üzleti érdekét szolgálja.”
Sziget Fesztivál pedig nyilvánvalóan lesz – tette a végére egy mondatban.