Török Gábor elemző szerint, bár az ellenzéki párt programjáról szóló narratívája veszélyes és ártalmas a Tisza-párt számára, a Fidesz ebben a formában mégis segítséget nyújt Magyar Péter pártjának – olvasható a Facebook-bejegyzésben.
Egyrészt lehetőséget ad arra, hogy nagyobb figyelem mellett mondhassa el saját programját, másrészt indirekt módon a Fidesz is azt üzeni az ellenzéki párt programjáról való beszéddel (és különösen azzal, hogy csodafegyverét, a konzultációt is erre használja), hogy elképzelhetőnek tartja a kormányra kerülésüket, márpedig ez minden „kormányszűz” pártnak az egyik legnagyobb ajándék. Nem véletlen, hogy 2014-ben (rezsicsökkentés), 2018-ban (migráció) vagy 2022-ben (háború) sem az akkori ellenzék programjára, választási ígéreteire koncentrált a Fidesz
– tette hozzá Török Gábor.
Az elemző kiemelte, utoljára talán Horn Gyula és az MSZP stratégiája volt ez az 1998-as kampányban, amikor folyamatosan a Fidesz akkori programját (7 százalékos gazdasági növekedés, adócsökkentés stb.) próbálta meg hitelteleníteni. Az emlékezetes Horn-Orbán vitán is ezzel próbálkozott az akkori miniszterelnök, folyamatosan kétségbe vonva az ellenzéki párt ígéreteinek realitását, megalapozottságát.
Mindenesetre a kormánypárt mára változtatott a módszerén, hiszen nem az ellenzéki ígéretek megvalósíthatóságáról beszél és azokról tervez konzultációt indítani, hanem a Tisza által cáfolt állítólagos adóemelési terveket („Tisza-adó”) erősíti fel minden lehetséges fórumán, de a mechanizmus mégis hasonló szerinte.
Stumpf István: a Tisza Párt nem kormányzóképes, egyesek mégis kész tényként kezelik a kormányváltást
A volt kancelláriaminiszter és alkotmánybíró úgy látja, hogy a 2026-os választás tétje hatalmas, a társadalomban nő az elégedetlenség, miközben a liberális értelmiség kritikái egyre hangosabbak.Bővebben>>>