Cikkünk frissül. 

Részvétet nyilvánított a tragikus buszbalesetben elhunyt áldozat családjának, a sebesülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt Novák Katalin köztársasági elnök a Facebookon, egyben megköszönte a mentésben résztvevő szlovák hatóságok segítségét!

Zuzana Čaputová szlovák elnök szintén a Facebookon fejezte ki részvétét az elhunyt családja és szerettei felé. „Remélem, hogy a baleset minden sérültje rendbe jön, és nem lesz hír több áldozatról” – írta, hozzátéve: táviratban fejezte ki részvétét Novák Katalin felé.

Čaputová azt írja, a sérültek „minden szükséges ellátást megkapnak a kórházainkban”. Hozzátette: „Köszönöm a Tűzoltóságnak és a Mentőszolgálatnak a gyors és professzionális intézkedést.”

A noviny.sk úgy tudja,  a baleset egyetlen halálos áldozata egy 56 éves férfi.

Egy autóbusz és egy kamion ütközött hétfő délelőtt a D2-es autópályán

A balesetben 59-en megsérültek, egy ember pedig életét vesztette – írja az Új Szó. Azt egyelőre nem tudni, hogy a két jármű milyen körülmények között ütközött. A sérültek közül tízet szállítottak a pozsonyi egyetemi kórházba (UNB), közülük nyolc ember állapota kritikus - közölte az egészségügyi intézmény igazgatója a szlovák hírügynökséggel hétfő délután. A többi sérültet a malackai (Malacky), nagyszombati (Trnava) és a szakolcai (Skalica) kórházakban látták és látják el.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára megerősítette, hogy egy magyar életét vesztette a balesetben, 13-an súlyosan, 8-an közepesen, 37-en könnyen sérültek meg. A köztévében az államtitkár azt mondta:  budapesti és miskolci magyarok, "feltehetően nyugdíjasok" utaztak a buszon, összesen 59-en. 

A szlovák tűzoltók szóvivője szerint több mint harminc tűzoltó vonult ki a közeli Malackából és Pozsonyból a D2-es autópályán balesetet szenvedett magyar autóbuszhoz – írja az MTI. A könnyebb sérülteket egy autóbusz szállította el a helyszínről.

A szlovák rendőrség közlése szerint a baleset körülményeinek kivizsgálása még zajlik, azt viszont már tudni lehet, hogy mindkét jármű vezetőjének negatív volt az alkoholtesztje.

Szörnyű hír érkezett, magyar autóbusz szenvedett súlyos balesetet Szlovákiában

– írja Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkára. 

A baleset a D2-es autópálya 15. kilométer szelvényénél, Pozsonyzávod magasságában, a Csehország felé vezető szakaszon történt. 

A helyszínre mentőautókat és mentőhelikoptert is riasztottak. 

MTI
Kép: MTI Fotó