Rajta lesz a Kutya Párt a szavazólapon az országgyűlési választásokon április 12-én.

76 jelölt tegnaptól jogerős! Ott leszünk a szavazólapon:) Köszönjük!
– írta a közösségi médiában hétfőn reggel Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) pártigazgatója.

A 24.hu azt írja, noha a párt határidőre leadta az országos lista állításához szükséges ajánlásokat, és a Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint az önálló országos listáját már március 10-én nyilvántartásba vették, az MKKP több politikusa is úgy nyilatkozott, hogy szervezetten lépnek fel jelöltjeik ellen.

Oláh János, a párt politikusa azt állította, hogy 39 jelöltükkel szemben fellebbeztek szervezetten, és ezt példa nélkülinek nevezett a magyar politikatörténetben. Tóth Kálmán, az MKKP óbudai képviselőjelöltje feljelentést tesz a Fővárosi Választási Bizottságnál a tömegesen benyújtott, általa hamisnak vélt választási kifogások miatt. Ő már 44 képviselőjelölt elleni támadásról beszélt.

„Nagyon nagy eredmény, hogy össze tudtuk gyűjteni az ajánlásokat, ugyanis egy rendszerhiba vagyunk, mindenféle politikai logikának ellentmond, hogy még létezünk” – nyilatkozta a 24.hu hírportálnak Nagy Dávid.