Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy
a lex Magyarnak eleget téve a Tisza mind a hét európa parlamenti (EP) képviselője elkészítette a vagyonnyilatkozatát.
Ezeket a párt honlapjáról mindenki letöltheti és megtekintheti, elemezheti az információkat.
A harcosok lehet csalódni fognak! A propagandának jó vergődést!
- fogalmazott a bejegyzésében az ellenzéki párt vezetője.
Egy idén április végén elfogadott törvénymódosítás szerint Magyarország 21 EP-képviselőjének az eleve kötelező évi EP-s vagyonnyilatkozat mellett egy másodikat is be kell nyújtania. Ez szigorúbb, több adatot kér, mint az EP által előírt és megegyezik azzal, amit a magyar parlament képviselőinek kell kitölteniük. De van egy nagy különbség: ha utóbbiak hibáznak vagy kihagynak egy-egy tételt, utólag ezt kijavíthatják, és az elméletileg létező legkeményebb szankció ezért a fizetésük megvonása addig, míg bele nem írják a javított adatokat. Ha azonban az EP-képviselők közölnek valótlan adatot, vagy titkolnak el valamit, akár a mandátumuk is megvonható - jegyezte meg a 444.
A friss nyilatkozat szerint Magyarnak több ingatlana is van:
- egy XII. kerületi, 216 négyzetméteres társasházi lakása,
- egy másik, 49 négyzetméteres, ugyancsak hegyvidéki társasházi lakása, szintén 2019 óta,
- egy 25 négyzetméteres társaházi garázsa,
- és egy 7926 négyzetméteres, művelés alól kivett beépítetlen telke Balatonhenyén.
Nagy értékű ingóságként
- egy 2018-ban vásárolt Volvo XC 60 Momentum D5 AWD típusú autó.
- Vízi vagy légi járműve vagy védett műalkotása nincsen, bevallott viszont egy Yamaha pianínót és 2 darab festményt, melyeknél nem volt kötelező értéket feltüntetni.
Értékpapírfronton Magyar a bevallása szerint összesen 35 millió forint és 70 ezer euró névértékű (a kitöltéskori árfolyamon ez 27 millió 931 ezer 400 forintnak felel meg) befektetési jegyet birtokol a következő megoszlásban:
- Accorda Abacus Abszolút Hozamú Alap: 10 millió forint
- OTP Prémium Befektetési Jegy: 15 millió forint
- OTP Optima Tőkegarantált Befektetési Jegy: 10 millió forint
- OTP EURO Rövid Kötvényalap: 35 ezer euró
- Hold 2000 Nyíltvégú Vegyes Értékpapíralap: 35 ezer euró
- Magyar Péternek van egy (1) darab 4IG részvénye is.
- Készpénzben 3 millió forintot vallott be, bankszámlán 3 millió 886 ezer 366 forintot és 16 ezer 732,84 eurót (átváltva 6 millió 676 ezer 737 forintot) tart.
Tartozása nincsen, sem bankok, sem magánszemélyek felé. 100 százalékban az övé az LLM Zrt. nevű cég, aminek ő a vezérigazgatója is. A vállalkozásnak tavaly 36 millió volt a nettó bevétele, 16 milliós nyereség jött össze ebből.