Annyira rossz a közgyűjteményi dolgozók helyzete, hogy folytatódnak demonstrációk. A muzeológusok és a könyvtárosok után most a levéltárosok készülnek tiltakozásra. Arra kérik a munkatársakat, hogy november 13-án fekete pólót viselve végezzék a munkájukat, így jelezve szolidaritásukat és elégedetlenségüket – áll a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) Országos Levéltárban működő alapszervezetének hvg-hez eljutott levelében. A Magyar Nemzeti Levéltár dolgozói tiltakoznak a kormányzat által ígért mindössze 15 százalékos béremelés miatt, amely a 2022-es bérrendezés óta még az inflációkövető bérkorrekciót sem éri el.
A levéltár munkatársai az intézmény főbejárata előtt demonstrációt is tartanak majd, azért ezen a napon, mert 150 évvel ezelőtt, november 13-án született Klebelsberg Kuno néhai kultuszminiszter. „Klebelsberg megmutatta, hogy egy rossz gazdasági helyzetben lévő ország esetében is lehet és kell is nagyszabású kulturális fejlesztéseket végrehajtani” – mondták lapunknak az esemény szervezői.
A bérhelyzetről elmondták, „egy több mint 25 éve ott dolgozó, diplomás munkatárs fizetése nem éri el a bruttó 450 ezer forintot, a doktori fokozattal is rendelkezőé pedig a bruttó 500 ezer forintot sem, amiből 300 ezer forint körüli összeget kap kézhez”. Emellett bérfeszültségek is vannak az intézményben, mert „a fiatalok csak magasabb fizetésért jönnek a levéltárba dolgozni, így aztán nem ritka az a helyzet, hogy egy frissen belépett munkatárs közel annyit visz haza, mint az, aki 10-15 éve itt dolgozik.”
Korábban megmozdultak már az Iparművészeti Múzeum dolgozói, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai, nemrégiben pedig a pécsi Csorba Győző Könyvtár alkalmazottai.