A Nézőpont Intézet közleményében emlékeztet, hogy júniusi közvélemény-kutatása szerint a Fidesz (44 százalék) öt százalékpontos előnnyel vezet a Tisza Párt (39 százalék) előtt a pártversenyben.
Mint írják, Magyar Péter országjárása, a Lázár-infók és a Voks 2025 után a korábbi helyzetnek megfelelően
egyértelmű törésvonal mutatkozik a főváros és a vidék lakosainak pártpreferenciái között.
- A Fidesz közel nyolc százalékpontos előnnyel (46 százalék) rendelkezik a fővároson kívül élők körében a Tisza Párttal (38 százalék) szemben.
- A kormánypárt legnagyobb arányú szavazótábora az ország nagyobb részét lefedő községekben élők (57 százalék) körében található, ahol a Tisza Párt mindössze 32 százalékos támogatottságot ér el.
- Az egyéb városok választói körében egy százalékpontos előnye van a Fidesznek (43 százalék) a legnagyobb ellenzéki párttal (42 százalék) szemben.
- A megyei jogú városok pártpreferenciája hasonló Budapestéhez. Mindkét településtípusban, vagyis a nagyobb városokban élők körében egyaránt 43 százalék szavazna a Tisza Pártra, míg a Fidesz jelenleg Budapesten 37, a megyei jogú városokban pedig 35 százalékos támogatottsággal rendelkezik.
Az öt másik kutatás szerint a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt: a Publicus Intézet a biztos szavazók között 7, a Medián 15, míg a 21 Kutatóközpont 18 százalékpontos előnyt mér, utóbbi félmillióval több elkötelezett támogatóval. A ZRI Závecz Research a választani tudó biztos szavazók között 11 százalékpont különbséget mért. A Republikon fővárosi adatai szerint Budapest 40 százaléka támogatja a Tisza Pártot, szemben a Fidesz 18 százalékával.
Az országgyűlési választásokra 2026 tavaszán kerül sor.