A 21 Kutatóközpont legújabb kutatása arra kereste a választ, hogy a választók nemcsak listán, hanem az egyéni választókerületekben kire voksolnának. Bár a jelöltek személye még nem ismert, az adatok így is mutatnak eltéréseket: országos szinten minimálisan, de a kormánypártnak kedvezően különbözik az egyéni szavazási szándék a listáshoz képest.

A felmérésből kiderül, hogy a szavazatmegosztás továbbra is ritka jelenség a magyar politikában. A válaszadók túlnyomó többsége ugyanazt a pártot támogatná listán és egyéniben is, és legfeljebb 1–2 százalék azok aránya, akik eltérően voksolnának. Ez összhangban van a 2022-es tapasztalatokkal, amikor mindössze három választókerületben volt érdemben nagyobb a megosztás.

Az intézet szerint olyan erős a polarizáció, és olyan alacsony a jelöltek ismertsége, hogy sokan csak aszerint szavaznak, hogy „Orbán vagy nem Orbán”.

Érdekesség, hogy míg a Fidesz szavazói szinte teljesen kitartanak egyéni jelöltjeik mellett, a Tisza Párt támogatóinak 91 százaléka még úgy is Magyar Péter pártjának jelöltjére szavazna, hogy nem is tudja, ki lesz az. A Tisza ráadásul számíthat az MKKP és kisebb pártok szavazóinak egy részére is, míg a Fidesz tartalékai inkább a Mi Hazánk és a bizonytalan szavazók körében találhatók.

A másodlagos preferenciák is árulkodóak: a kormánypártiak többsége inkább távol maradna a szavazástól, ha a Fidesz nem indulna, ugyanakkor 27 százalékuk a Mi Hazánkat választaná. A Tisza szavazótábora sokkal színesebb: harmaduk bizonytalan lenne, 30 százalékuk az MKKP-ra, 10 százalékuk a DK-ra voksolna másodlagosan. A DK és az MKKP támogatóinak jelentős része ugyanakkor a Tiszára szavazna, ha elsődleges pártjuk nem szerepelne a szavazólapon.

A kutatás augusztus végén készült ezer fős, reprezentatív mintán, hibrid módszerrel. A 21 Kutatóközpont korábban hasonló eljárással mérte fel az EP-választások előtti pártpreferenciákat is – írja az Index.