Ahogy arról korábban beszámoltunk, augusztus végétől egy hónapra lezárja a MÁV-csoport a Keleti pályaudvart a vasúti közlekedés elől.
A MÁV-csoport hétfő délután hivatalosan is bejelentette a döntést, hogy augusztus 25-én 4 hétre bezár a központi állomás: a megszokott járatok átmenetileg nem ide érkeznek és nem innen indulnak.
A vasúttársaság közlése szerint a 2019-es rekonstrukció óta legnagyobb volumenű pályafelújítást végzik el. A forgalom teljes szüneteltetése miatt több vasútvonalon jelentős menetrendi módosításokra kell számítani, és a megszokott végállomások is megváltoznak. A felújítás célja a pontosság és az üzembiztonság növelése, valamint a pályakapacitás bővítése.
Főbb változások az utasforgalomban:
- a győri, pécsi, hatvani-miskolci és újszászi-békéscsabai vonalakon módosul a menetrend.
- A győri fővonal vonatai Budapest-Kelenföldről indulnak és oda érkeznek.
- A Budapest–Miskolc IC-k és a Tisza-tó sebesvonat a Nyugati pályaudvarra kerülnek át.
- Az S80-as és InterRégió járatok Kőbánya felső állomásról indulnak és oda érkeznek, ahonnan pótlóbusz visz a Puskás Ferenc Stadion metróállomásig.
- A pécsi és kaposvári InterCityk szintén Kelenföldet használják fővárosi végállomásként.
- Az S76-os járatok egy része Pilisvörösvár és Pécel között közlekedik.
- Az S21-es vonatok jellemzően Kőbánya-Kispestnél fordulnak vissza.
- A kieső kapacitás pótlására a MÁV a VOLÁN, a BKK és a HÉV járataival közösen több átadópontot alakít ki a városban (pl. Kőbánya felső, Rákos, Kelenföld, Nyugati, Kőbánya-Kispest, Puskás Ferenc Stadion), amelyekről alternatív közlekedési lehetőségeket biztosítanak. A vasúti jegyek érvényesek lesznek a kijelölt közúti járatokon, a vármegye- és országbérlettel rendelkezőknek pedig nem keletkezik pluszköltségük.
A beruházás során a teljes infrastruktúrát érintő karbantartások zajlanak:
- 14 km vágányszabályozás,
- 16 km felsővezeték-felújítás,
- több ezer talpfa és sín, váltó cseréje,
- elektromos elosztók cseréje, távfelügyeleti rendszer kiépítése,
- peronfelújítások, perontetők javítása, járdajavítás.
- A 4,4 milliárd forintos, MÁV-forrásból finanszírozott projekt célja a sebességkorlátozások csökkentése, a pontosság javítása és a vonatfordulók, tolatások gyorsítása, így nő a Keleti pályaudvar kapacitása és csökkennek a késések.
Tájékoztatás és utastámogatás
A részletes módosított menetrendek augusztus 10-től lesznek elérhetők a MÁV applikációiban és online felületein. A legfontosabb csomópontokon utassegítők is segítik a tájékozódást, különösen a lezárás első napjaiban.
A jegyértékesítés és az ügyfélszolgálat az Utascentrumban lesz elérhető, az aluljáró szintjéről megközelíthetően. A jegyautomaták, a Prémium váró és a csomagmegőrzők azonban nem üzemelnek ebben az időszakban.
Miért most?
A MÁV a felújítás időzítését a nyári szabadságolások utáni időszakra ütemezte, amikor a távolsági forgalom mérséklődik, és még rugalmasan alakítható az iskolakezdéssel járó helyi és elővárosi forgalom. Az első napok tapasztalatai alapján a MÁV szükség esetén igazít a forgalmi rendeken.
A részletes eljutási javaslatokat, térképeket, és az utazást érintő minden friss információt augusztus közepéig közzéteszi a vasúttársaság hivatalos csatornáin. Az utasokat arra kérik: a megszokott menetrend helyett minden esetben tájékozódjanak indulás előtt.
Nem lehetett tovább húzni a felújítást
A MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt a Facebook-oldalán közzétett videóban beszélt a felújításról. Emlékeztetett a 2024-ben történt balesetre, amikor két mozdony siklott ki, ez rávilágított arra, hogy fel kell gyorsítani a pályaudvar felújítását.
Hegyi Zsolt elmondta, hogy vezérigazgatóként az egyik első döntése volt a Keleti program elindítása. Az „elsősegélyt” tavaly nyáron megkapta a pályaudvar, a munka oroszlánrésze azonban most jön.
Igyekeztünk úgy megszervezni az ideiglenes forgalmat, hogy az a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozza, de az utasaink megértésére és együttműködésére így is szükségünk lesz
– mondta a vezérigazgató.