Az ATV Híradó értesülése szerint
október 31-ig továbbra is csökkentett kapacitással üzemel a budapesti Keleti pályaudvar.
Ez idő alatt a Bécs, Sopron, Győr, Szombathely és Szentgotthárd felé közlekedő vonatok kizárólag Kelenföldről indulnak és oda érkeznek.
- A belső tájékoztatás szerint a felújítás során több, előre nem látott probléma merült fel a váltókkal kapcsolatban, amelyekhez hiányzó alkatrészek beszerzésére is szükség volt,
- emiatt a vasúttársaság többletforrást kért az Építési és Közlekedési Minisztériumtól (ÉKM).
Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint a felújítás során a szükségesnél jóval kevesebb váltót újítottak fel. Mint mondta,
vidékről hívtak be dolgozókat, és arra kérték őket, hogy saját raktárkészletükből hozzanak alkatrészeket, különben még kevesebb munkát tudtak volna elvégezni.
A szakszervezeti vezető hozzátette: nem kizárt, hogy a következő hetekben újabb váltóhibák okoznak majd fennakadásokat a Keletiben. A hiányos felújítás miatt továbbra is Kelenföldön kell számítani nagyobb forgalomra és zsúfoltabb közlekedésre.