Ma délután összeült egy katonai koordinációs testület, miután Orbán Viktor a Védelmi Tanács rendkívüli ülésén elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését – írja az Index.

A feltehetően Koordinációs Testület a Védelem Érdekében névre keresztelt testület vezetésére Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert kérték fel.

Orbán Viktor szerdán a Védelmi Tanács rendkívüli ülése után jelentette be, hogy megerősítik az ország kritikus energetikai infrastruktúrájának védelmét, miután január 27-e óta nem érkezik hazánkba kőolaj a Barátság kőolajvezetéken keresztül. Ahogy már korábban is írtunk róla, a kormány szerint nem műszaki, hanem politikai döntések állnak a háttérben. 

A miniszterelnök közlése szerint a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok értékelése alapján további lépések is várhatók, amelyek célja a magyar energiarendszer működésének megzavarása lehet. 

Az emiatt elrendelt energetikai létesítmények közelében telepítendő katonai erők, és a rendőrség fokozott jelenlétének végrehajtásáról a ma délutáni koordinációs testületi ülésen döntenek.

Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell

Az Európai Tanács elnöke, António Costa hétfőn levelet küldött Orbán Viktornak, amelyben felszólította, hogy ne blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós segélycsomagot.
Bővebben>>>