A Pilisben tartott mai kutatás sajnálatos eredményt hozott. A délelőtti órákban megtaláltuk a keresett lányt, aki ekkorra sajnos már nem élt. A szemle folyamatban van, azonban bővebb információt nem áll módunkban adni jelenleg az ügy körülményeiről
– közölte a hírt a Pest vármegyei rendőrség közösségi oldalán.
Több százan indultak el vasárnap reggel Pilisszentlászlóra, hogy a rendőrség vezetésével közösen keressék meg a három hete eltűnt, túrázni indult Kaszás Nikolettet. A keresésben quadok és crossmotorok a hatóság döntése alapján nem vehettek részt, kivételt csupán a kutató-mentő szolgálat behajtási engedéllyel rendelkező UTV-je és a rendőrség által engedélyezett speciális járművek jelentettek
A Blikk helyszíni értesülései szerint a holttestet az utolsó ismert ruházat alapján egyértelműen azonosítani tudta a kutyás csapat.
A lap emlékeztet, hogy a fiatal nő szeptember 7-én egyedül túrázott a Pilisben, majd a barátjának megüzente este, hogy a kirándulás jól sikerült, ekkortól viszont nyoma veszett. Éjszaka még küldött egy rejtélyes üzenetet, immár nem a mobiljáról, ez volt az utolsó életjel tőle.
Először a BRFK VIII. kerületi kapitánysága, majd néhány nappal később a Monori Rendőrkapitányság rendelt el körözést. A fiatal nőt négy napig Budapesten keresték, mivel Józsefvárosban, a Baross utca környékén lakott. Az eltűnés estéjén azonban sem otthonába, sem barátjához – akinek még elküldte utolsó üzenetét arról, hogy jól érezte magát a túrán –, sem pedig szülei monori lakásába nem érkezett meg. Másnap reggel nem jelent meg a munkahelyén, és mivel korábban ilyen soha nem fordult elő vele, először kollégái kezdték keresni, majd a család jelentette be eltűnését a rendőrségen.