A főváros rendkívüli közgyűlésen Kiss Ambrus azt mondta, a bíróság döntése alapján esélyt kaptak augusztus 31-ig, hogy a saját kezükben maradjon a sorsuk. Ehhez azonban négy dologra van szükség: egyrészt, folytatni kell a feszített likviditásmenedzsmentet, másrészt szükség van egy költségvetésre, ami a jelenlegi formájában pár órán belül hatályát veszti.
Emellett szükség van a BKK és a BKV közötti faktorálás racionálására (halasztott futamidejű számlakövetelések megvásárlása az eredetileg adott futamidő lejárata előtt szerk.), és a folyószámlahitelkeret emelésére.
Kiss Ambrus azt vette ki a frakcióvezetők felszólalásából, hogy csak a költségvetést szavazzák meg, azonban ez önmagában kevés. Szerinte a képviselők játszadoznak, ennek pedig a vége az lesz, hogy működésképtelenné válik a főváros.
Hangsúlyozta: ha a költségvetés nem megy át, a faktorálással és a folyószámlahitelkerettel együtt, akkor benyújtja a felmondását.
Vitézy Dávid Kiss Ambrus felszólalására úgy reagált, szerinte a pulpitusról érzelmileg próbálja meg zsarolni a képviselőket azzal, hogy felmondással fenyeget.
Budapest most tényleg végveszélyben: sorsdöntő közgyűlés következik
Minden eddiginél nagyobb a tétje annak, hogy mi történik a hétfőn estére összehívott Fővárosi Közgyűlésen. A tét pedig nem más, mint az, hogy a második félévben is lesz-e költségvetése Budapestnek vagy sem. Jön a teljes összeomlás?Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége