A hétvégén megérkezhet az első idei hó Budapestre. A jelenlegi előrejelzések szerint pénteken és az utána következő napokban akár jelentős mennyiségű havazásra is számítani lehet.

A helyzetre felkészülve Karácsony Gergely főpolgármester posztjában arra kérte a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közművek nevében az autósokat, hogy csak megfelelő műszaki állapotú, téli gumival felszerelt járművel induljanak útnak, ezzel saját maguk és a többi közlekedő biztonságát is védik.

Azt kérte, aki teheti, a havazás idején válassza a közösségi közlekedést. Hozzátette, a Budapesti Közművek köztisztasági divíziója síkosságmentesítésre készül, a munkát a jogszabályoknak megfelelően először a hidakon, felüljárókon, autópályák bevezető szakaszainál, valamint fő közlekedési útvonalukon végzik el, azután pedig a hegyvidéki buszvonalakon és egyéb közösségi közlekedési utak, majd az egészségügyi intézményekhez és logisztikai bázisokhoz vezető útszakaszokon, legvégül pedig a mellékutakat takarítják.

Kiemelte, hogy a BKV folyamatosan figyeli az időjárás-előrejelzéseket, és a lehetőségekhez mérten igyekszik megelőzni az időjárás okozta kellemetlenségeket, baleseteket. Hozzátette, a megállóhelyeket a vállalat szerződéses partnere síkosságmentesíti.

Karácsony Gergely azt is hangsúlyozta, hogy a BKV saját üzemeltetésű hótakarító gépeit felkészítették a téli időszakra.

A BKK az utasoktól azt kéri, az utazás kezdete előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, mivel ilyenkor meg folyamatos takarítás és forgalomszervezés mellett is számítani kell fennakadásokra.

A főpolgármester arra is rámutatott, hogy a járdák síkosságmentesítése továbbra is az ingatlantulajdonosok és üzemeltetők kötelessége, társasházak esetében pedig a lakóközösség feladata.

Megérkezik a havazás: látványos felvételen az ítéletidő útja

Érkeznek az idei szezon első hópelyhei, szombaton az egész ország fehérbe borulhat.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.