A Győri Járási Ügyészség egy 52 éves nővel szemben emelt vádat, aki egy jóslás kapcsán azt ígérte a sértettnek, hogy leveszi a rontást az ékszerekről. Később zálogba adta őket – írja a győri ügyészség honlapja.
A jósnő még 2023 decemberében egy győri bevásárlóközpontban szólította meg nőt, jóslást ajánlva. Azt állította a nő arany karkötőjéről és gyűrűjéről, hogy el vannak átkozva, de ő meg tudja szabadítani az ékszereket tőle.
A 165 ezer forint értékű ékszert a sértett átadta a jósnőnek, mondván, hogy másnap visszakapja őket.
A jósnő azonban 20 perccel később a bevásárlóközpontban lévő zálogházban már le is adta az ékszereket. A rendőröknek végül sikerült lefoglalniuk a kiegészítőket, a sértett pedig végül anyagi kár nélkül megúszta az esetet.
Az ügyészség az elkövetőt kisebb kárt okozó csalással vádolta meg, amelyért 2 év szabadságvesztés is járhat. A döntést várhatóan a Győri Járásbíróság hozza meg.
Csalás pékné módra: kenyeret árult, de áramot lopott egy baranyai férfi
Vádiratot nyújtott be a Szigetvári Járási Ügyészség lopás bűntette miatt egy Pécs melletti településen pékséget üzemeltető férfi ellen, mert szabálytalanul vételezte az áramot.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak