Bár az idei terméskilátások jók, az agrárexport volumene mégis elmaradhat a tavalyitól, mivel 2007-ben még rendelkezésre álltak a 2006-ról maradt gabonatartalékok is, ezt 2008-ban azonban még az időarányosan kivételesen jó terméskilátások mellett sem lehet megismételni - mondja Kartali János, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) agrárpiaci kutatások osztályának vezetője. A 2007-es év egyébként is rekordnak számít az agrárexport tekintetében, főleg a gabonapiaci kereslet megugrása miatt. Az exportvolumen-csökkenés hatását azonban mérsékli majd az árszint alakulása: a prognózisok szerint várhatóan szinten marad az év eleji árakhoz viszonyítva, mivel egyelőre világszerte jók a terméskilátások. Bizonytalanságot az időjárás mellett csak a mezőgazdasági alapanyagok piacára áramló "forró tőke" okozhat. A hazai agrár-külkereskedelemben évek óta dinamikusabban nő az import volumene, és az idén sem várható az arány megfordulása. A KSH legfrissebb adatai szerint 2008 első két hónapjában az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportja hat százalékkal csökkent, míg az importé kilenccel nőtt az előző év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor az árszint emelkedése miatt a forgalom értéke 14, illetve 21 százalékkal volt magasabb, mint 2007-ben. Az élelmiszerimport értéke az első két hónapban 131 milliárd, míg a kivitel 188 milliárd forint volt, az egyenleg pedig 57,2 milliárd forintos aktívumot mutat. Átlag fölött nőtt a hús és húskészítmények, valamint a zöldségfélék és gyümölcsök exportja - folyó áron számolva közel 31, illetve 24 milliárd forint volt az első két hónapban, 27,7, illetve 22 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Utóbbi azért különösen érdekes, mert az uniós csatlakozás óta folyamatosan csökken a hazai zöldségtermelés, tavaly is elsősorban az importáru folyamatos beáramlása jellemezte a piacot, mivel valamennyi zöldség esetében jó terméseredményeket értek el uniós versenytársaink. A legtöbb importzöldség - sárgarépa, fehérrépa, burgonya, vöröshagyma - Hollandiából érkezett, miközben a hazai vöröshagyma exportja ötödére, a burgonyáé pedig felére esett vissza 2007-ben. A gyümölcságazatban pedig elsősorban az - összes hazai gyümölcstermelés több mint felét kitevő - alma nagyarányú terméskiesése határozza meg az árak, valamint az export és import volumenének alakulását - tavaly háromszorosára nőtt az alma importja. Az AKI becslése szerint tavaly a fagykár miatt a 2006-os termésmennyiség harmadát takarították csak be, körülbelül 150 ezer tonnát. Kedvező, hogy tavaly csökkent a paradicsom és a paprika importja, miközben előbbi kivitele megduplázódott. Ötven százalékkal nőtt az élőállat-kivitel értéke 2008 első két hónapjában, és csaknem 46 százalékkal az italkivitel. Utóbbi mögött főként a minőségi, palackozott borok kiviteli arányának növekedése áll. A gabona és gabonakészítmények exportértéke azonban csaknem 10 százalékkal csökkent az idei első két hónapban, miközben az importé 27 százalékkal nőtt.