Bár gondolataink most még a nyaralás körül forognak, érdemes minél hamarabb megterveznünk a tanévkezdéssel járó teendőket, a szeptemberi iskolakezdés ugyanis számos pénzügyi vonatkozással is bír - többek között erre hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank új pénzügyi kampánya.
Az MNB Pénzügyi Navigátor honlapján egy helyen lehet információkhoz és tippekhez jutni a kiadástervezés, a beiskolázási és egyéb támogatások világában, valamint tanácsokat olvasni a hitelfelvételről.
Az iskolakezdéshez rengeteg állami, önkormányzati vagy munkáltatói támogatás vehető igénybe, illetve – egyetemi hallgatóknak, főiskolásoknak – sok a nyitott pályázati lehetőség is. Tartós betegséggel érintett gyermekek esetében pedig külön kedvezmények, támogatási lehetőségek állnak rendelkezésre - hívja fel a figyelmet a kampány beharangozója.
Aki egészség- és önsegélyező pénztári tagsággal rendelkezik, az a pénztárból is fedezhet bizonyos iskolai költségeket, így ruházatot, tankönyvet vagy taneszközt, tanulónként éves szinten jelenleg legfeljebb 266 800 forintig.
Ugyanezen összeghatárig elszámolhatók a 25 év alatti, magyarországi államilag elismert felsőoktatási intézményben tanulmányaikat folytató hallgatók esetében a tandíjak, térítési díjak, kollégiumi díjak, albérleti díjak is. Az igénybevétel feltétele a tanintézmény látogatásának igazolása, a tanév első napját legfeljebb 15 nappal megelőző vásárlási számlák becsatolása, illetve, hogy a pénztári megtakarítás előzőleg legalább 180 napja legyen a számlán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz