Hétfőn túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes időre számíthatunk, legfeljebb kevés fátyolfelhő lehet felettünk. A déli, délkeleti szelet napközben az Észak-Dunántúlon és az Alföldön többfelé kísérik élénk, olykor erős lökések is.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő estére 14 és 25 fok közé hűl le a levegő

- közölteHungaroMet.

Kedden nyugat felől már erősebben megnövekszik a felhőzet, és nyugaton, északnyugaton, valamint néhol északon esőre, záporokra is számítani kell. Keleten, délkeleten még naposabb, szárazabb időre van kilátás. Helyenként élénk lesz a légmozgás. Nagy lesz a kontraszt, a legmagasabb hőmérséklet 16 és 32 fok között alakul, a csapadékosabb nyugati és északnyugati tájakon mérhetjük a legalacsonyabb maximumokat.

Szerdán sok lesz a felhő fölöttünk. Nyugaton, délnyugaton többfelé, máshol elszórtan várható eső, zápor. Országszerte élénk, erős lökések kísérhetik az északkeleti szelet. A hőmérséklet mindenhol visszaesik, délután 17-25 fokot mérhetünk.

Csütörtökön is sok felhő lesz felettünk, csak rövid napos időszakokra van kilátás. Többfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarra is, napközben a csapadék súlypontja egyre inkább a Dunától keletre helyeződhet. A nyugati, délnyugati tájak kivételével szeles marad az idő.

A csúcshőmérséklet 15 és 27 fok között alakulhat, ezen belül északon és nyugaton lesz a leghűvösebb, délen, délkeleten a legmelegebb

- olvasható az Időkép előrejelzésében.