Hétfőn északkeleten csak lassan szakadozik a felhőzet, ott gyenge havazás sem kizárt, máshol viszont általában derült, napos idővel indul a nap. Napközben aztán nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt beborul az ég. Késő délutántól északnyugat felől növekszik a csapadék esélye, eleinte havazás, majd ónos eső is várható. A nap első felében még helyenként élénk lehet a nyugati szél, aztán délire fordul, és mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és 0 fok között valószínű. Késő estére -16 és -1 fok közé hűl le a levegő, délnyugat felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre - közölte a HungaroMet.

Keddre egy melegfront hoz többfelé csapadékot: az ország keleti, északkeleti felére és északi tájaira havazást, míg a nyugati, délnyugati felére inkább ónos esőt, fagyott esőt, illetve esőt. Legkésőbb keleten, délkeleten szűnik meg a csapadék. A Dunántúl déli felén élénk, erős lehet a nyugati, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet -17 és -1 fok között alakul, északkeletről délnyugat felé haladva lesz egyre enyhébb az idő. A maximumok -7 és +6 fok között alakulnak, a Dunántúl délnyugati és déli tájain lesz enyhébb az idő.

Szerdán túlnyomóan felhős, helyenként tartósan párás, ködös időre készülhetünk, inkább csak délen, délnyugaton süthet ki pár órára a nap. Helyenként kisebb ónos eső, gyenge eső még előfordulhat. Északnyugaton a keleties, a Dél-Dunántúlon a délnyugati szél élénkülhet meg. Hajnalban -15 és 0, napközben az ország nagy részén -5 és +3, délnyugaton 4 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön sok felhő lesz felettünk, csak kevés helyen süthet ki időnként a nap. Tartósabban párás, ködös tájakkal is találkozhatunk. Vegyes halmazállapotú csapadék még helyenként előfordulhat. Általában gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. Enyhébb lesz a reggel, napközben pedig 0-9 fokot mutathatnak a hőmérők - olvasható az Időkép előrejelzésében.