Ma délelőtt szinte országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti és délnyugati országrészben még este is maradhatnak felhősebb területek. Elsősorban az északkeleti tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, futó zápor. Egyre többfelé megélénkül, helyenként olykor meg is erősödik az északnyugati szél. Kora délután általában 12 és 18 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére 2 és 9 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között alakul - írta előrejelzésében a met.hu.

Szombaton hidegfronti hatás érvényesül, többfelé megerősödik a szél is, emiatt fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk. Nő az infarktus és a sztrók kockázata, kismamáknál korábban megindulhat a szülés.

A szeles időben csökken a hő- ás komfortérzet - az Időkép szerint.

Hétfő hajnalra foltokban képződő köd, és rétegfelhőzet feloszlik, és napközben nagyobbrészt derült, északkeleten gomolyfelhős, napos idő várható, majd nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik. Csapadék nem lesz. Csak helyenként élénkül meg a délire forduló szél. A hőmérséklet délután 11 és 15 fok között alakul.

Kedden átmenetileg meg is vastagodó magasszintű felhőzet mellett főként szűrt napsütésre számíthatunk, majd délután a nyugati megyék fölött fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban -4 és +4, délután általában 12 és 16 fok között valószínű.