Még a szombat-vasárnapot át kell vészelni víz mellett vagy hűvös szobában, aztán könnyebb lesz.
Szombaton sok napsütésben lesz részünk, de időnként megjelenhetnek felhők az égen, viszont említésre méltó csapadék nem valószínű. Időnként élénk lesz az északnyugati szél. Hajnalban 22, délután 34 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős, olykor akár nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről – írja előrejelzésében az Időkép.
A HungaroMet prognózisa szerint ma délutántól, estétől főként a Dunántúlon növekszik a zivatar kialakulásának esélye: zivatar környezetében viharos (60-75 km/h) széllökés, jégeső (jellemzően 2 centinél kisebb), intenzív csapadék (15-25 mm) előfordulhat.
Vasárnap a napos-gomolyfelhős időben több tájegységünkön kialakulhat futó zápor, zivatar, legkisebb eséllyel északnyugaton. A hidegfront miatt élénk, erős lesz az északias szél, de zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. Kissé mérséklődik a kánikula, a legmelegebb órákban 28-34 fokot mutathatnak a hőmérők.
Hétfőn többször erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de csapadék nem valószínű. Az élénk, erős északi, északkeleti szélben 26-31 fokra van kilátás.
Kedden és szerdán a jelenlegi számítások szerint napos időben lesz részünk, az időnként megjelenő kisebb felhőkből csapadék sehol sem valószínű. Kedden néhol, szerdán többfelé élénk lehet a légmozgás. Kedden 26 és 32, szerdán 29 és 34 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés