Péntekig az Öreg-Duna medrében a megszokottnál nagyobb vízhozamra, emelkedő vízszintekre, valamint helyenként erősebb sodrásra lehet számítani – hívta fel a figyelmet az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Facebook-oldalán.
Azt írták: kedden reggel 8 órától várhatóan péntek délután 5 óráig.
a bősi vízerőmű 400 kV-os elosztóállomása egy meghibásodás elhárítása miatt üzemen kívül lesz.
Az üzemszünet időtartama alatt a bősi vízerőmű korlátozott teljesítménnyel működik.
Hozzátették: a rendelkezésre álló információk alapján az erőmű egy turbógenerátorral üzemel, legfeljebb másodpercenként 500 köbméter vízhozam felhasználásával. Az ezen felüli, energetikai célra fel nem használt vízmennyiséget Dunacsúny térségében az Öreg-Duna medrébe vezetik át.
Emiatt az üzemszünet ideje alatt az Öreg-Duna medrében a megszokottnál nagyobb vízhozamra, emelkedő vízszintekre, valamint helyenként erősebb sodrásra lehet számítani. Felhívták a figyelmet, hogy a vízhozamok és vízszintek tényleges alakulását a Duna felső szakaszának hidrológiai helyzete, valamint a dévényi vízmérce aktuális vízhozam- és vízállásadatai befolyásolják.
Felhívták a horgászok, vízitúrázók, kenusok, kajakosok, csónakosok, kirándulók, valamint a part menti területeken tartózkodók figyelmét, hogy az Öreg-Duna medrében és annak közvetlen környezetében a vízjárási viszonyok rövid időn belül is megváltozhatnak.
A vízszint emelkedése, a sodrás erősödése, továbbá egyes partszakaszok, zátonyok, bejárók és alacsonyabban fekvő területek elöntése veszélyhelyzetet okozhat
– írták.
Arra kérték az érintetteket, az üzemszünet ideje alatt fokozott körültekintéssel tartózkodjanak a vízparton és a vízen, és a horgászhelyek, vízre szállási pontok, kikötési lehetőségek és parti megközelítési útvonalak használata előtt minden esetben vegyék figyelembe az aktuális vízállapotokat.
Megjegyezték: a megnövekedett dunai vízhozam hatása a szigetközi hullámtéri vízpótló rendszer egyes szakaszain is jelentkezhet, ezért kérik, hogy az érintett területeken közlekedők és ott tartózkodók szintén fokozott óvatossággal járjanak el. A hullámtéri ágakban, mellékágakban és műtárgyak környezetében a vízszintek, áramlási viszonyok és megközelítési lehetőségek változhatnak.
Emlékezetes, aszályügyben nemrég az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, ennek részeként megkezdte működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ. Magyarország területén ugyanis az elmúlt öt év halmozott csapadékhiányának mértéke április végére elérte a 462 millimétert, de a Tisza-völgy egyes térségeiben a 900 millimétert is meghaladja.
