Hogyan működik az európai szabadalom?

Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) által engedélyezett európai szabadalom intézménye az összes tagországra vonatkozóan közös és egységes szabadalomengedélyezési eljárásnak fogható fel, melynek utolsó fázisa az európai szabadalom (ESZ) megadása. A megadás napján közzéteszik az európai szabadalom leírását, mely angol, német és francia nyelvek valamelyikén áll rendelkezésre és a szabadalom igénypontjait, melyek mindhárom említett nyelven szerepelnek a kinyomtatott szövegben.

A nemzeti úton szerzett szabadalmakkal ellentétben, melyek a megadás meghirdetését követően érvényesíthető szabadalmi oltalmat élveznek, az ESZ joghatálya ettől gyökeresen eltér, mivel a jogosultnak a megadástól számított 3 hónapon belül mindazon tagállamban külön eljárás keretében érvényesítenie kell, amelyekben érvényesíthető oltalommal kíván rendelkezni. Az ESZ megadása tehát csak potenciális lehetőség és még nem érvényesíthető jog. Ez utóbbihoz a nemzeti érvényesítésen keresztül lehet eljutni. A nemzeti érvényesítés általában megköveteli a szabadalom leírásának és igénypontjainak a nemzeti nyelvre történő lefordítását, a nemzeti érvényesítés iránti kérelem benyújtását, esetenként az ehhez szüksége illeték befizetését, nemzeti képviselő kijelölését, majd a szabadalom oltalmi idejének lejártáig a nemzeti fenntartási díjak évenkénti fizetését. Ezek közül a legnagyobb költsége a leírásnak és az igénypontok fordításának van, bár a megadási díjak és a fenntartási díjak fizetése is jelentős terhet ró a jogosultakra.

A nemzeti érvényesítéshez való eljutás egyszerűsítésére jött létre a londoni megállapodás, melyhez az Európai Szabadalmi Egyezmény nem minden tagországa csatlakozott. A csatlakozásnak országonként eltérő feltételei lehetnek, de ezek mindegyike a nemzeti érvényesítést valamilyen mértékben egyszerűsíti. A számos lehetőség közül a költségek szempontjából két fő csoportot különböztethetünk meg: egyrészt ahol csak az igénypontokat kell a nemzeti nyelvre lefordítani, másrészt ahol semmilyen fordítást nem követelnek meg.

Ha egy magyar jogosult számára most engedélyeznek egy európai szabadalmat, akkor a nemzeti érvényesítést a táblázatban foglalt fordítási követelmények betartásával (és a szükséges díjak befizetésével, adminisztratív lépések megtételével) végezheti el, és tényleges szabadalmi oltalmat csak azokban az országokban élvez, amelyekben az érvényesítés a három hónapos határidőn belül megtörtént. AZ ESZ ellen a megadás napjától számított 9 hónapon belül bárki felszólalással élhet, és ilyen esetben a nemzeti érvényesítésekkel kapcsolatos költségek a jogosult kockázatát jelentik, mert a szabadalom esetleges megvonása esetén a kifizetett költségeket és fenntartási díjakat nem kapja vissza.

Magyarország 2011. január 1-jei hatállyal csatlakozott a londoni megállapodáshoz, így ha a szabadalom megadási nyelve angol, akkor az igénypontok magyar fordítására van szükség, ha pedig német vagy francia, akkor a szabadalmi leírást magyarul vagy angol nyelven kell biztosítani. Az előírások között szerepel, ha Magyarországon érvényesített ESZ alapján akar valaki jogot érvényesíteni, akkor a szabadalombitorlási keresethez csatolni kell a szabadalmi leírás magyar fordítását is. További korlátozást jelent a szabadalmi törvény egyik bekezdése, mely szerint ha a feltételezett jogellenes használó magyar illetőségű és nem bizonyítható, hogy ért angolul, akkor a leírás magyar fordításának beadásáig nem felróható, hogy nem ismerte a megoldás érdemi tartalmát, és ezért vele szemben kártérítési igény csak attól az időponttól támasztható, amikor lehetősége nyílt a szabadalom leírásának magyarul történő megismerésére. A nemzeti érvényesítés ma még költséges lépés, és az országoknak csak nagyon szűk köre az, amelyben a nemzeti fenntartási díj fizetésének és levelezési cím állításának kötelezettségén túlmenően a jogosultat semmilyen többletköltség nem terheli.

Lantos Mihály, a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. ügyvezető igazgatója

Forrás: Lantos Mihály gyűjtése