A háziorvosok teljesítményértékeléséből kiveszik a 65 év felettiek szűrővizsgálatait – derítette ki az Azénpénzem abból a rendelettervezetből, amelynek társadalmi egyeztetése már lezárult.
Ez azt jelenti, hogy a jövőben a szűrővizsgálatok csak a 40 és 64 év közötti korosztályra vonatkoznak majd.
A változtatás nem meglepő, hiszen a mammográfiai szűrőprogramoknál is 65 évben húzták meg a korhatárt. Annak ellenére, hogy az emlőrák kockázata ilyen életkor felett sem csökken.
Társadalmi egyeztetésen van az a rendeletcsomag, amely kibővíti a háziorvosok által is elvégezhető vizsgálatok körét az elsősorban népegészségügyi szempontból kiemelkedőnek számító megbetegedések esetében – mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az MTI tudósítása szerint.
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint a módosítások célja a háziorvosok kompetenciáinak bővítése. A tervek szerint a jövőben a háziorvosok is elrendelhetnének többek között PSA-labort a prosztatadaganat korai felismeréséhez, csontsűrűségmérést (Dexa-vizsgálatot), valamint diabétesz- és kardiovaszkuláris rizikószűréseket.
Az államtitkár kitért arra, hogy fontos része a rendeletnek, hogy a háziorvosi kompetenciákat felsoroló mellékletet nem rögzítenék jogszabályban, így az bármikor könnyen módosítható.
A háziorvosok hatáskörének bővítésével összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról szóló tervezet társadalmi egyeztetése tegnap lezárult.
A módosításokat taglaló tartalmi összefoglaló szerint a háziorvosi indikátorrendszerben hangsúlyosabbá teszik, hogy a minősítés alapját ne kizárólag egyes tevékenységek, hanem a komplex orvosi munka adja.
A rendelet tervezete szerint csak azok a praxisok kaphatnak teljesítményalapú pontokat, amelyek az értékelési szempontok legalább felét teljesítik. A módosításokat várhatóan már a következő hónapban kihirdethetik.