A múlt héten Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szervezett demonstrációt Hatvanpusztára, Orbán Viktor édesapjának „gazdasági üzemének” helyszínére. A politikus közölte, ha szükséges, akkor buszokat is indítanak Hatvanpusztára. Ezúttal pedig egy „épületbejárás” híre kavart kisebb hullámokat a majorság körül: ugyanis
jövő június közepére egy férfi épületbejárást szervez Hatvanpusztára a Facebookon.
Az eseményre eddig 43 ezren reagáltak, közel 3 ezren pedig a terveik szerint részt is vesznek az épületbejáráson – jelentsen ez bármit is ebben a kontextusban.
Az ügyben megkerestük a szervezőt, G. Lászlót is, azonban cikkünk megjelenésig nem válaszolt.
Hatvanpuszta elég régóta foglalkoztatja a közvéleményt, elvégre a miniszterelnök apjához köthető birtokról van szó. Tavaly a Gulyáságyú Média közölt drónfelvételeket a majorságról, és a mellette lévő földekről:
Tavaly december elején pedig Hadházy Ákos a francia köztévé stábjával repült Hatvanpuszta fölé:
Az Index korábban azt írta, hogy 2023-ban vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a Demokratikus Koalíció Orbán Viktor ellen, ugyanis a sajtóban felreppent hírek szerint a miniszterelnök munkamegbeszélésekre is használja az apja nevén lévő majorság, amelyet állítólag ő maga és családja is használ. Orbán vagyonbevallásában viszont nem szerepel a hatvanpusztai birtok. Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága elutasította a keresetet.
Gyurcsány-szál és Orbán-falu
Az online térben egyébként számtalanszor megtrollkodták már Hatvanpusztát: például most rákeresve a Google Mapsen a „Gyúrcsány szál” elnevezés látható a birtok felett, nem messze tőle egy táborhelyet pedig „Orbán falunak” neveztek el.