Befejeződött a Hatvanpuszta mellett található golfklub felújítása – erről számolt be Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán. Mint írja, a klub Orbán Győző cégének nevén van, de az üzemeltetést Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érdekeltsége végzi.
Hadházy bejegyzésében azt ígéri, hogy a szeptember 27-i hatvanpusztai „szafari” után a golfklub is megnyitja kapuit a nyilvánosság előtt, és az érdeklődők körülnézhetnek a fényűző belső terekben. Ő maga már előzetesen járt a helyszínen, ahol egy kávét is elfogyasztott.
Tapasztalatai szerint a klubhelyiség „teljesen méltó lett Luxuspuszta szelleméhez”. Beszámolója szerint az étterem szőnyege 40 millió forintba kerülhetett, míg a tapéta folyóméterenként 170 ezer forintért készült. A bútorok exkluzivitását jól mutatja, hogy Hadházy állítása szerint egyáltalán nem szerepelnek a kereskedelmi adatbázisokban.
Hadházy azt is közölte, hogy képeket kapott a nem nyilvános helyiségekről, amelyek még a vendégtérnél is fényűzőbbek. Posztjában jegyezte meg: „Nyilván Győző bácsi majd megmagyarázza, hogy kell egy klub, ahol a megfáradt gazdák esténként megbeszélhetik, mit vessenek legközelebb a jó magyar földbe. Vagy a fáradt kőbányászok egy könnyű golfozással levezethetik az egész napi munkát.”
Csalódásként említette ugyanakkor, hogy a korábbi étterem mellékhelyisége mellett kiállított, Donald Trumptól kapott golfkészlet – amelyet a Trump család címerével díszítettek – mára eltűnt. Hadházy ennek emlékére egy korábbi fényképet is közzétett a bejegyzésében.
Reagált Tiborcz István cégcsoportja
Időközben a BDPST már cáfolta is a független országgyűlési képviselő közösségi médiában tett állításait.
A BDPST Group a nemzetközi szinten is elismert értékteremtést és minőséget képviseli. A BOTANIQ Máriavölgy Golf Klub célja, hogy Európa 100 legjobb klubja közé kerüljön – erre pedig minden adottsága megvan
– közölték lapunkkal a tőkebefektető társaságnál.
Az Economxnak küldött reakcióban hozzátették: Hadházy Ákos állításai a szőnyegről és tapétáról viszont egyszerűen hazugságok. "A valóság: az épületben 183 m² padlószőnyeg van, ami munkadíjjal együtt összesen 6 905 070 forintba került – vagyis hetedannyiba, mint amit Hadházy állít. A klubban hat különböző típusú tapéta található, 4 400 és 65 000 forint/m² közötti áron, tehát messze nem a képviselő által említett 170 000 forintos összegért. Ez újabb példája annak, ahogy politikai célból próbálják félrevezetni a közvéleményt” – közölték.