A Szabad Európa két héttel ezelőtti információkra hagyatkozva azt írja: belátta a Fidesz, hogy nem működnek az eddigi kampányeszközeik, és nem tudják a népszerűségvesztést megfordítani. Gyürk András állítólag jelezte,
nem tud a módszereken változtatni, de megérti az elégedetlenséget, ezért hátralép.
A lap megemlíti, Gyürk András volt az érdemi vezetője a központi kampánystábnak, és ő irányította azokat a csapatokat, akik a tartalmi megbeszéléseken született döntéseket hajtották végre.
A lap értesülései szerint Orbán Viktor elégedetlen a kampánnyal, a fő gondnak pedig a megfelelő kampánystratégia hiányát gondolja, amiben most Orbán Balázs segítségét kérte, állítólag ezért is vonult el vele Horvátországba és erre mutat rá az MCC-ből érkező fő digitális szervező, Partos Bence kulcsszereplővé válása.
A lap forrásai szerint a kampánystábhoz csatlakozott Lázár János építési- és közlekedési miniszter is, aki szerint tartalmi változásokra lenne szükség a kampányban, miközben a stáb többi tagja szerint technikai megoldásokkal orvosolható lenne a népszerűségvesztés.
A Szabad Európa úgy tudja, az egyik legnagyobb fejtörést a pártban az jelenti, hogy a 30 év alattiak körében a népszerűségük drasztikusan alacsonyan van, ezt ellensúlyozandó pedig fiataloknak szóló Gondosórában gondolkodnak és abban, hogy szervezett „Ria-ria-Hungária" skandálások kellenének a koncertekre, hogy lássák, nem csak „mocskosfideszező" fiatalok buliznak.
Mindemellett, annak érdekében, hogy az egyéni körzetek kisebb településein megmaradjon a Fidesz-előny, a Magyar Falu Program forrásait is a sokszorosára növelhetik.
Az iskolakezdési támogatásról ülésezett volna a parlament, a fideszes képviselők nem jöttek el
A devizaalapú szerződésekről, a gyerekek digitális védelméről és az igazságos végrehajtási rendszerről is beszéltek volna, de a kormánypárti képviselők nem jelentek meg a Parlamentben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.