Ez az oldal már nem az az oldal – írja új posztjában, archivált Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc.
Mint írja, és ahogy az a profiloldalon is látható, a borító- és a profilkép megváltozott, azonban a tartalom és a lényeg sem lesz ugyanaz. A továbbiakban íróként mutatja meg új könyvét, és az előzőről is mesél.
Hangsúlyozza azonban, hogy tartja magát az ígéretéhez, és nem lesz szó politikáról.
Gyurcsány Ferenc az első krimijét, a Kereszt halála címűt Kate Vargha álnéven jelentette meg, a következőt azonban már saját nevén fogja, Gyilkos igazságok címmel.
A korábbi politikus utoljára május 6-án, kereken 150 nappal ezelőtt posztolt, két nappal ezelőtt, hogy bejelentette volna lemondását minden addigi mandátumáról és posztjáról és a teljes visszavonulását a közélettől. Néhány hete a Direkt36 oknyomozásából az is kiderült, hogy mi vezetett pontosan Gyurcsány bukásához, és ahhoz, hogy különváljon Dobrev Klárától.
Közkinccsé tették Gyurcsány Ferenc utolsó vagyonnyilatkozatát, így áll a pénzügyi szénája
Debütált az egykori szocialista miniszterelnök és inaktív pártelnök záró vagyonnyilatkozata, ám abban még nincs nyoma a válásának.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége