Pénteken Pintér Bence, Győr polgármestere és Kósa Roland alpolgármester a győri városháza előtt tartott sajtótájékoztatón elmondták: kezdeményezték két, darabonként 416 665 forintért + áfáért bérelt, Audi A6-os szerződésének a felbontását.
Pintér aláhúzta, hogy az októberben távozott Dézsi Csaba stábjával szemben „ők nem kívánnak havi egy millió forintért bérelni kettő luxusautót". Az eseményen a polgármester hangsúlyozta, hogy
Kapcsolódó
a korábbi városvezetés a luxusautók bérlésére költötte a győriek pénzét, míg például az óvónők ruhapénzét és az ingyenes étkeztetését eltörölte spórolás címén.
A Nyugat-Dunántúli település első embere a közösségi oldalán kiemelte, hogy az
- az önkormányzati intézmények 1416 dolgozója részesül jutalomban az idei év végén.
- A dolgozói jutalmakra 539 millió forint állt rendelkezésre, de további 119 millió forintot csoportosítotanak át erre a célra. Összesen, járulékokkal együtt 658 073 580 forintnyi jutalomban részesülnek a dolgozók.
- Az önkormányzati intézmények bruttó 407 000 forint/fő-nek megfelelő összeget kaptak a dolgozókra, és élhetnek a differenciálás lehetőségével a megadott kereten belül. A városvezetés kérése volt viszont, hogy bruttó 200 000 forintnál kevesebbet senki ne kapjon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban