Az Insura.hu adatai szerint a november elején elindult év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban eddig átlagosan 32 900 forintért kötnek új szerződéseket az autósok. Ez gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbi, 33 ezer forintos szinttel, vagyis a biztosítók összességében nem emeltek díjaikon.
Az Insura.hu-n keresztül eddig lezajlott megrendelések alapján a szerződésváltók csaknem 78 százaléka a kgfb-vel foglalkozó tucatnyi biztosító közül négy szereplőnél: a Genertelnél, a Signalnál, a K&H-nál, valamint a Generalinál köti meg az új biztosítását.
A legtöbben idén is kedvezményekkel próbálják csökkenteni a díjukat: az ügyfelek 95 százaléka egy összegben fizet, és egyre többen választják az elektronikus kommunikációt a papíralapú ügyintézés helyett. Az egyik biztosító újítása egy vezetést elemző mobilalkalmazás, amely használatért díjkedvezményt ad.
„Bár a most is érzékelhető díjverseny hatására az átlagdíj befagyott tavalyhoz képest, az egyes ügyfelek akár jelentős díjemelkedést vagy -csökkenést is tapasztalhatnak” - idézi a cég közleménye Kozma Gábort, az Insura vezérigazgatóját. Ezért a következő néhány hétben minden érintett autósnak célszerű egy gyors kalkulációt végezni valamelyik összehasonlító portálon, mert így néhány percen belül megismerhetik az egyes biztosítók aktuális kínálatát.
Az évfordulós szerződéssel rendelkező autósoknak december 1-jéig kell dönteniük arról, hogy váltanak-e, a biztosítók pedig november 11-ig küldik ki az indexdíj-ajánlatokat.