Szombat este a Fehérvár FC hazai pályán 3-0-ra kapott ki a DVSC-től, amivel eldőlt: a csapat 25 év után búcsúzik az élvonaltól. A klub történetének egyik legsötétebb pillanatát élte meg, és a drukkerek nem is rejtegették csalódottságukat – a lefújás után a "Vedd le a mezt!" rigmus zúgott a stadionban.
A bukás után megszólalt Székesfehérvár polgármestere is – számolt be az Index. Cser-Palkovics András a közösségi oldalán egyértelműen bírálta a klub vezetését, különösen Garancsi Istvánt, a csapat tulajdonosát.
Addig járt a korsó a kútra, míg végül, ma eltörött
– írta a városvezető.
A kormánypárti politikus szerint Garancsi már évekkel ezelőtt félrevezette a szurkolókat, amikor a névváltást – a Videoton FC névről a Fehérvár FC-re – azzal indokolta, hogy így könnyebb lesz a nemzetközi porondon szerepelni, a klub pedig élcsapat marad.
Focicsapatot működtetni csak a jó gazda gondosságával, elkötelezettséggel és szenvedéllyel lehet
– hangsúlyozta a polgármester, majd egyértelműen felszólította Garancsit: keressen valakit, aki hajlandó átvenni tőle a klubot.