Jövőre tízszázalékos volumennövekedés és újabb hatékonyságjavító, milliárdos nagyságrendű beruházások mellett szeretné újra elérni a 2009-es, 22 milliárd os forgalmát a kaposvári Kométa 99 Zrt. Az idén mintegy kétmilliárd forint árbevétel-csökkenést kellett elkönyvelniük - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Giacomo Pedranzini, a társaság ügyvezető igazgatója. A cég árbevételének mintegy 30 százaléka származik exportból, több mint húsz országba irányul a kivitel.
A vállalat idén elsősorban a belföldi értékesítés megtartására és növelésére koncentrált, ami sikerült is a prémium termékek, elsősorban a vákuumcsomagolt, szeletelt disznóhústermékek esetében, emellett mintegy 30 százalékkal, évi 2500 tonnásra bővítették a részleg kapacitását. A Kométa hozzávetőleg évi 300 ezer élő sertés feldolgozásával mintegy 40 ezer tonna sertéshúst, illetve főtt és érlelt húskészítményt állít elő. Öt éve a cég több termékére minden évben felkerül a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy, elnyerték a Superbrands 2010 elismerést is.
Jövőre már növekedést vár a cég, amit egyrészt hat-hét új termék, másrészt új technológia bevezetésével, valamint a saját termelésű sertésállomány megduplázásával alapoznának meg. Pedranzini elmondása szerint a következő években növelnék a feldolgozott termékek összkapacitáson belüli arányát. Egyenlő mértékben, öt-öt százalékkal emelnék a jelenlegi 40 százalékról a készítmények és 15 százalékról az előre csomagolt húsok részesedését.
További részletek