Rohamosan közeleg az év vége, és vele együtt 2026. Ez a karácsonyi bejglitömegek és a szilveszteri partik mellett azt is jelenti, hogy nem kell már sokat várni a 2026-os Év Autója díj kiosztására sem – írja a Totalcar.
A 23 országból érkező 59 tagú zsűri már szűkítette a mezőnyt — a 35 nevezett autó közül kiválasztották azt a hetet, amelyek közül további tesztelés után január 9-én kerül majd ki a győztes.
A zsűri minden tagjának ki kellett választania azt a hét autót, ami a legjobban megérdemelné a díjat. A szavazatok összesítése után kialakult a döntő mezőnye.
A legjobb hétbe végül a Citroën C5 Aircross, a Dacia Bigster, a Fiat Grande Panda, a Kia EV4, a Mercedes-Benz CLA, a Renault 4 és a Skoda Elroq tudott bekerülni.
A Dacia és a Skoda most először esélyes a díj elhódítására. A Dacia tavaly a Dusterrel éppen csak lemaradt a dobogóról, így a jó ár-érték arányú Bigsterrel most komoly kihívó lehet. A Skoda utoljára 2022-ben jutott döntőbe az Enyaq modellel.
Mindeközben a Renault sorozatban harmadik győzelmére készül. A francia márka 2025-ben a Renault 5/Alpine A290 párossal nyert, 2024-ben pedig a Scenic-kel hozta el az első díjat. Az újragondolt Renault 4, azaz a korábbi bakancs 21. századi változata, épp egy évvel ezelőtt debütált a Párizsi Autószalonon. Az autó nem más, mint a retrót alaposan kimaxoló elektromos új Renault 5 némileg nagyobb és praktikusabb testvérmodellje. Magyarországi ára valamivel 12 millió forint alatt indul, ám az eddigi tesztek alapján egy igencsak jól sikerült darabról van szó.