Az Európa-terv keretében 2007 és 2013 között mintegy 500-600 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg a XIII. kerületben. A helyi önkormányzat tíz beavatkozási területet jelölt meg: Újlipótváros értékmegőrzése, kerületi központok kialakítása, a rehabilitációs területek fejlesztésének folytatása, lakásépítések, a Rákos-patak és a Duna közötti területek, a Váci út és környéke, illetve a Szegedi út északi területeinek rendezése, továbbá a kerület határain lévő barnamezős, főként MÁV-területek hasznosítása. Az önkormányzat szerint 2006-ig mintegy 10 ezer új lakás kerülhet tető alá, s összességében további mintegy 20-25 ezer lakás építésére van lehetőség. A kerületben az elmúlt két évben több mint ötezer lakás épült, ezen belül a legnagyobb önkormányzati beruházás a rendszerváltás óta a Szabolcs utcai rehabilitációs program.
Magyarok is vásárolnak a luxuslakások piacán
Kétségkívül a Prestige Towers és a Marina Part luxuslakásprojektek a legismertebbek a XIII. kerületben. A Transelektro-csoport 5 milliárd forint értékű beruházásában négy, összesen 136 lakást magában foglaló tornyot húznak fel a Duna Plaza bevásárlóközpont mögötti területen. A névválasztásból is látszik, hogy nem átlagos, hanem prémium kategóriájú lakóingatlanokról van szó: a Prestige Towers úgynevezett waterfront típusú, vagyis a Dunára néző épületegyüttes.
A szokásos lakóparki szolgáltatásokon túl a lakók számára kültéri medence, többtípusú szauna és jachtkikötő is épül. A még az idén elkészülő, jövő tavasszal megnyitó 77 férőhelyes kikötőben a tervek szerint a Mahart menetrend szerinti járata is megáll, így a Prestige Towers lakói vízi úton is megközelíthetik a belvárost. A Transelektro hosszú távra tervez, a négy toronyból álló épület és a kikötő „csupán” a többhektáros területen tervezett ingatlanfejlesztés első lépése. A következő öt-hét évben ugyanis összesen 100 milliárd forint értékű beruházást hajtanak végre, egy új városrészt alakítanak ki a Duna mellett. A tervek szerint szállodát, konferencia- és szabadidőközpontot is létesítenek.
A Prestige Towers lakásai az említett tényezők miatt igen drágák, a piaci helyzet és az eddigi értékesítési tapasztalatok azonban jelzik, hogy van igény a luxuslakásokra Budapesten. A lakások négyzetméteréért 500 ezer és 1 millió forint közötti összeget kell leszurkolni. Újdonság, hogy a magyar vevők is megjelentek a luxusszegmensben, korábban ugyanis szinte csak a külföldiek mutattak érdeklődést a prémium kategóriájú ingatlanok iránt. A lakások csaknem 70 százalékát már eladták, több mint felét külföldi vásárlóknak. A magyar vásárlók esetében nem lehet kifejezetten meghatározni a demográfiai kört; talán annyi elmondható róluk, hogy kifejezetten magas presztízsű és „luxus” kategóriájú lakást kerestek.
A Prestige Towersnek is helyet adó folyó menti terület nemcsak a Transelektrónak tetszett meg, a szomszédban zajlik a Marina Part építése is. Az Autóker Holding 2009-ig 10-15 ütemben 3500-3800 lakást kíván felépíteni, 80 milliárd forint költséggel. Az első három, összesen 16,5 milliárd forintos költségű ütemben 850 lakást alakítanak ki a Duna-parti épületekben. Az első két ütem keretében eddig csaknem 500 lakást építettek. A 20 hektáros területhez saját úthálózatot terveztek, szabadidő- és sportcentrumot létesítenek, medencét és parti sétányokat alakítanak ki, a kikötő köré pedig – egy modern, pezsgő negyedhez illően – kávézókat, teraszokat építenek. A Dunára néző ingatlanok négyzetméterára 500 ezer forintig is felmehet, míg a legolcsóbb lakás négyzetmétere 280 ezer forint. Az első ütemre eddig 4,5 milliárd forintot költött az Autóker, a másodikra és a harmadikra pedig 6-6 milliárdot szán. Az infrastruktúra kialakítására 3,5 milliárdot költenek, az összeg jelentős része az átfogó árvízvédelmi beruházásokra ment el. A parkot körbeölelő partszakaszt kilenc méterrel kellett megemelni.
Értéktartóak az újszerű lakások
Az átlagembereknek jelenleg – az egyes beruházások ütemeit külön számolva – mintegy hetven folyamatban lévő újlakás-projekt szól – véli Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője. Sokan érdeklődnek a loftlakások, illetve az Orchidea Liget és a Béke Liget 13 projekt után. A használt lakások piacán népszerűek azok az ingatlanok, amelyek a néhány éve átadott új épületekben vannak – tudtuk meg Juhász Ákostól, az Otthon Centrum XIII. kerületi irodájának vezetőjétől. A panellakások ára átlagosan 180–200 ezer forint között mozog négyzetméterenként, népszerűek a Vizafogó utca és az Újlipótváros közelében fekvő egyéb lakások.
A külsőbb területeken, vagyis a Duna Plaza, Madarász utca környékén ennél akár alacsonyabb áron is használt lakásokhoz lehet jutni. A távfűtés miatt nagyobb rezsijű panelekre is van kereslet, a helytől függően 10-11 millió forintért már 50 négyzetméter körüli kétszobás lakásba költözhetünk, míg a kisebb panel-garzonok ára 6,5–9 millió forint között alakul. Az újszerű, nem paneles lakások közül keresettek a másfél-két szobásak, ezek ára 14-15 millió forintot tesz ki, de ez az összeg az Újlipótváros közelében található Cézár Házban a 18-20 millió forintot is elérheti.
„Úttörő” társasházak is épülnek
A XIII. kerület, ahol az úgynevezett „úttörő” új társasházak – igen erős vásárlói érdeklődés mellett – megépültek, ma is nagy választékot nyújt az új építésű lakások piacán – mondta Murányi Ákos, a Duna House ingatlanértékesítési hálózat elemzési vezetője. A már elkészült épületek mellé újabbak is épülnek, változatos szolgáltatási palettát felvonultatva. Az új lakások négyzetméterárai 270 ezer forint környékéről indulnak, a legkisebb alapterületű lakások akár 9-10 millió forint közötti összegért is megvásárolhatóak. A kínálat óriási: a néhány lakásos „családias” társasházaktól kezdve a több száz lakásos nagy projektekig szinte minden kategóriában van kínálat.
A korábban elkészült projektekben néhány lakás az eredetihez képest akár másfélszeres áron került eladósorba, immár használtan. Ha eladják lakásukat, leginkább a Római Kert és a Cézár Ház tulajdonosai számíthatnak ilyen mértékű haszonra.
Változatos a használtak kínálata
A használtlakás-piac kínálata sokféle vásárlói igényt kielégít, számos lehetőség közül választhatnak azok, akik itt szeretnének vásárolni. Az árak széles skálán mozognak, a legolcsóbb eladó ingatlanért a Szent László út környékén 7 millió forintnál is kevesebbet kérnek, azonban számolni kell azzal, hogy ezért az összegért általában földszinti, belső udvarra néző, körülbelül 25 négyzetméter alapterületű lakást kap a vevő. Hasonló kategóriájú, felújított lakásért a Tisza utcában már közel 8 millió forintot kérnek. Maradva a garzon kategóriánál, a Dráva utcában egy magasföldszinti, 31 négyzetméteres lakás ára már meghaladja a 9 millió forintot. Az említett ingatlanok négyzetméterára 270–290 ezer forint között alakul – derül ki a Duna House adataiból. Az igen népszerűnek számító Szent István park környékén az árak jóval magasabbak, földszinti garzont itt 345 ezer forintos négyzetméteráron talál a vevő.
Aki nagyobb, 40–50 négyzetméter alapterületű használt lakásban gondolkodik, a legolcsóbb megoldást szintén a Szent László út környékén találja. A körfolyosós házban 47 négyzetméteres, felújítandó ingatlanért 9,6 millió forintot kérnek. A Petneházy utcában, panelház felső emeletén 47 négyzetméterért már több mint 10 millió forintot kell fizetni, a négyzetméterár tehát kevesebb mint 220 ezer forint. A Kárpát utcai panelekben pedig egy 50 négyzetméteres lakás induló ára már meghaladja a 12 millió forintot. Az árak Újlipótváros felé haladva emelkednek, a Visegrádi utcában egy 56 négyzetméteres lakás már 15 millió forintért kínálja magát, míg a Jászai Mari térnél, szép házban, egy hasonló ingatlanért csaknem 20 millió forintot kérnek.
A nagyobb, 60–70 négyzetméteres lakások ára már inkább a 17–22 millió közötti sávban mozog, nagyban befolyásolva a lakás állapotától és az ingatlan elhelyezkedésétől. Míg a Balzac utcában egy 63 négyzetméteres lakás már 16 millióért elérhető, addig a néhány éve épült Kleopátra Házban már 27 millió forintot kérnek egy hasonló méretű ingatlanért. Jóval magasabb árakért ismét csak a Szent István parkig vagy az Újpesti rakpartig kell menni, előbbi helyszínen egy igényesen felújított, panorámás lakás négyzetméterára már megközelíti, utóbbi esetben pedig el is hagyja a 600 ezer forintot. Természetesen ezért a pénzért már igen exkluzív otthont lehet vásárolni. A 100 négyzetméter feletti lakások esetén 20 millió forinttól indulnak az árak, 25–30 millió forintért akár már 4 szobás lakás is elérhető – természetesen itt is érvényes a „központhoz közel drágább ár” elve. Noha az elemzésben néhány igen drága ingatlan is szerepel, összességében a kerület továbbra is igen versenyképes, 13–15 millió forintból már lehet válogatni a két-, esetleg háromszobás használt lakások között – mondta Murányi.
További részletek