Felszámolója eladásra hirdette meg a Rév Nosztalgia Szállodaüzemeltető és Vendéglátóipari Kft. római-parti, közvetlenül a Duna partján lévő szállodáját, a Hotel Lidót, nettó egymilliárd forintért. A Budapest III. kerületében, a Nánási úton egy mintegy hétezer négyzetméteres területen elhelyezkedő hotel négyszintes, 30 szobás, uszodával, étteremmel, kerthelyiséggel rendelkező ingatlan, irányára 985 millió forint, a beépített gépészeti eszközöké nyolcmillió, a berendezési tárgyaké pedig hétmillió forint − derül ki a Cégközlönyben megjelent pályázati felhívásból. Az ingatlant jelenleg üzemeltetési szerződés keretében hasznosítják. Az épületet és az ingóságokat csak egyben lehet megvásárolni, azokra kellékszavatosságot nem vállal a felszámoló. A hotellel azonos cím alatt található konferenciaterem nem része a pályázatnak.

A 2010 szeptembere óta felszámolás alatt lévő Rév Nosztalgia szállóját másodszor hirdette meg eladásra a felszámoló Mátraholding Zrt., márciusban szintén egymilliárd forintért próbált vevőt találni az üdülőre, de ajánlat nem érkezett. Most ismét van érdeklődés az ingatlanra, a felszámoló bízik benne, hogy ezúttal kap ajánlatot a július 25-én lejáró pályázati határidőig. A hotel középkategóriás, csak az étterme légkondicionált, így a befektetőnek várhatóan áldoznia kell a komfort növelésére. A korábbi besorolás szerint a Hotel Lido négycsillagos szálláshely volt, egykor a Best Western-hálózat tagja.

A Rév Nosztalgia a hitelválság áldozata lett, tartozása meghaladja a 600 millió forintot, a tartozás jelentős része a hitelező pénzintézete felé áll fenn − tudtuk meg Hajnal Béla felszámolóbiztostól. Jelentős összeggel tartozik az adóhatóságnak is, a cég szerepel a 180 napon túli, százmillió forintot meghaladó adótartozással rendelkező nem magánszemély adózók listáján. A két magyar magánszemély tulajdonában lévő cég mérlegéből kiderül, hogy tartósan veszteségesen működött, üzemi eredménye 2009-ben 23 milliós, 2010. szeptember 13-ig (tevékenységének zárásáig) pedig 38 milliós mínuszt mutatott. Kötelezettségállománya 747 millió forintra rúgott, amiből 474 millió a hosszú lejáratú. Ezzel szemben nettó árbevétele 13 millió forint volt 2010-ben, míg egy évvel korábban 128 millió.

Rév Nosztalgia-adatok (millió forint)
2007200820092010. szept. 13.*
Nettó árbevétel218,4184,1128,413,2
Üzemi eredmény−22,1−27,2−23,4−38,1
Mérleg sz. eredmény−58,3−79,7−32,7−38,7
Kötelezettségek669,5726,6747,5746,8
− ebből hosszú lejáratú442,9511,9492,20473,7
Befektetett eszközök1 350,11 333,11 317,11 751,4
Forgóeszközök37,930,930,71,4
Saját tőke712,2632,5599,81 005,4

*tevékenység zárása

Forrás: e-cégbíróság