Nem ismétlődik meg a tavalyi hiba; ha lényeges eltérést érzékelünk az államháztartási hiányra vonatkozó prognózisunktól, akkor megtesszük a szükséges lépéseket - jelentette ki Draskovics Tibor a parlamentben pénteken. Ezzel Varga Mihály fideszes képviselő felvetésére válaszolt, aki szerint a deficitnél egy 50 éve nem látott eseményben bízik a Pénzügyminisztérium (PM), abban, hogy az év hátralévő részében nem nő tovább a hiány. A miniszter szerint egyszeri kifizetések miatt érte el az első félévben az áht-hiány a tavalyi egész évit, megjegyezte ugyanakkor, hogy bizonyos tényezőket - így a kamatkiadásokat - a kormányzat nem tudja befolyásolni. A 25 EU-tagországból legalább 12-ben látszik már most biztosnak a hiánycél túllépése - tette hozzá Draskovics.
A pénteki rendkívüli ülésen több kormánytag is reagált Orbán Viktor Fidesz-elnök gazdasági válságra utaló nyilatkozataira. A pénzügyminiszter szerint 2002-t követően a magyar gazdaság növekedése az export és a beruházások gyors dinamikájára támaszkodott, ezzel egyensúlyőrző és fenntartható pályára állt. Csillag István gazdasági miniszter pedig azt hangsúlyozta, hogy a BUX szárnyal és 10 éves rekordot ért el idén a működőtőke-beáramlás.
Ellenszavazat nélkül törölte el az Országgyűlés a kötelező napi standolásról szóló jövedéki törvény passzust. A szabályozás a legtöbb hozzászóló szerint elhibázott volt, a kifogások elsősorban a napi legalább egyórás pluszmunkára, és a hatástalanságra vonatkoztak: egyes számítások szerint a borforgalmazásnak csak a 20 százaléka történik vendéglőkben, az összes jövedéki terméknél pedig ugyanez az arány 10 százalékot tesz ki. A körvonalazódó kompromisszumos megoldás a cukorvásárlásra vonatkozó szabályozás őszi szigorítása lehet. Cukrot 50 kilogrammnál nagyobb tételben csak regisztrált felhasználók vásárolhatnának.
A napi standolás melletti érvként Font Sándor MDF-es képviselő azt hozta fel, hogy az utóbbi hetekben érzékelhetően nőtt a számlázott forgalom a borkereskedelemben, amely a képviselő adatai szerint még így sem haladja meg a 60 százalékot. A törvénymódosítással emellett borfajtánként 1-ről 5-re emelkedett a kinyitva tartható üvegek száma.
További részletek