Több óvodás és iskolás gyerek is rosszul lett, miután lárvákkal szennyezett csokimikulást fogyasztottak Hajdúböszörményben – számolt be a Telex az RTL Híradó tudósítása szerint.
Az édességeket desszertként osztották ki az állami intézményekben. A csatorna által megkérdezett kártevőirtó szerint légy- vagy lisztmolylárvák kerülhettek a csokoládékba.
Többen csak evés közben vették észre, hogy probléma van a kapott csokival. Az iskolai és óvodai étkeztetésért felelős önkormányzati cég azonnal visszagyűjtötte a még bontatlan édességeket, és panaszt tett a beszállító felé.
A cég hangsúlyozta: a kiosztott csokoládék szavatossági ideje még nem járt le.
Egy szülő arról számolt be, hogy volt olyan gyerek, aki már csaknem a teljes mikulást elfogyasztotta, mire felfedezték a lárvákat.
Hajdúböszörmény önkormányzata Facebook-posztban ismerte el, hogy „probléma merült fel” a csokik minőségével kapcsolatban, és elnézést kért az érintettektől. Mint írták, a minőségi vizsgálat jelenleg is zajlik. A poszt szerint több gyerek hasi fájdalmakra és hányingerre panaszkodott az édesség elfogyasztása után.
Az RTL megkereste a gyártót is, aki szűkszavúan nyilatkozott: elmondásuk szerint a panasz beérkezését követően értesítették a viszonteladókat, és jelenleg nagy erőkkel vizsgálják, hogyan kerülhettek kártevők a termékekbe.
A NÉBIH ugyanakkor azt közölte a csatornával, hogy hozzájuk eddig nem érkezett bejelentés az ügyről.