A tervek szerint 2023. október 27-én újra megnyitja kapuit a Lumina Park a budapesti Palatinuson. A kiállítás fő tematika az időutazás lesz, emellett több látványosságával kiemelten kapcsolódni fog Budapest 150. születésnapjához, írja az ÉnBudapestem.

Ez azt jelenti, hogy a főváros több ikonikus jelképe is felbukkan, többek között a lánchídi oroszlánok, amik az egész 150-es évnek is a fő szimbólumai. Sőt, a nagymacskák a tervek szerint már a park nyitása előtt megjelennek a városban, érdemes lesz ősztől keresni őket

- nyilatkozta a portálnak Szűts Ildikó, Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a park nem csak a fürdő bevételéhez járult hozzá, de több munkavállalót tudtak a téli szezonban is foglalkoztatni.

Mesebeli séta

A március 4-én bezárt korábbi utazókiállítás Lengyelországból érkezett Budapestre. Mint a WeLoveBudapest beszámolt róla, a cél az volt, hogy az őszi-téli, borongós időszakra egy varázslatos parkot létesítenek a Palatinus Strandon, ahol különleges fény- és hangjáték által létrehozott mesebeli világban tehet az ember sétát. 

A Lengyelországból érkező Lumina Park energiatakarékos LED-világítással működött, a legkorszerűbb technikát használva, a működéséhez szükséges energiát a Palatinus fürdő napelemes energiatermelése biztosította.