A 16 éves, Budapesten élő ukrán menedékes fiú email-t írt az iskoláknak, amely szerint az intézményekbe hexogén, illetve RDX bombákat helyezett el, és ha nem ürítik ki az épületet, akkor azok felrobbannak – derült ki a Rendészeti Államtitkárság közösségi media felületéről.
Online fenyegetés
A fiú a közösségi médiában is terjesztette gondolatait, mely szerint egy új generációs tervet fejleszt, ami minél több magyar állampolgár meggyilkolását és megfélemlítését foglalja magában.
A középiskolást elfogták, a bíróság terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt letartóztatta. Egyenlőre nem tudni, mi okból követte el a fenyegetést.
Az biztos, hogy ez már nem az első eset Magyarországon, hiszen korábban is több bombafenyegetést kaptak különböző iskolák. A legismertebb a januári fenyegetés volt, ahol több száz magyar iskola kapta meg ugyanazt a tört magyarsággal íródott terrorcselekményre fenyegető üzenetet - írja a Blikk.