Az I. kerület kormánypárti polgármestere, Böröcz László az RTL Híradóval azt közölte, hogy a Budai Várnegyedben található Ruszwurm Cukrászda és Korona Kávéház üzemeltetője félmilliárd forintos tartozást halmozott fel, ezért záratta be azokat az önkormányzat:

ha pedig nem fizetnek, a kerület felszámolási eljárást indít a céggel szemben.

Ismeretes, a hét közepén bukkantak fel végrehajtók a majd' kétszáz éve, 1827 óta működő Ruszwurm Cukrászdánál, s ezt követően szívinfarktusban elhunyt Szamos Miklós, a cég tulajdonosa. Pár napra rá a Korona Kávéház ingatlanát is birtokba vette az önkormányzat, amivel pont került egy másfél évtizede húzódó bérleti vita végére. A történtek nyomán 50 dolgozó állás nélkül maradt.

A budavári önkormányzat és a Ruszwurm közti vita 2015-ben fajult el végleg, amikor a testület megpróbálta módosítani a bérleti szerződést, amit Szamos Miklós nem fogadott el. Végül a Kúria az önkormányzat javára döntött 2022-ben, így Szamosnak 300 millió forintot kellett volna megfizetnie, amit a cég vitatott. A jelenlegi kerületvezető elmondása alapján az adósság azóta 500 milliósra hízott.

Az ingatlanok sorsa egyelőre bizonytalan, annyit tudni, hogy Böröcz László szavai szerint ősszel nyílt pályázatot írnak majd ki az üzemeltetésre.

Megszólalt a bezárt cukrászda: „A mi főnökünk nem tudta feldolgozni, hogy elveszíti élete munkáját”

A gyász fájdalmában hívta fel a figyelmet a Ruszwurm Cukrászda arra, hogy abban a pillanatban, amikor lakat került a helyiség ajtajára, sok ember vált munkanélkülivé. Részletek >>>