Ismeretlenek jutottak be a kecskeméti katonai repülőtérre két héttel ezelőtt. A tolvajok kizárólag a MIG-29-esek orrkúpjai alatt lévő lokátortér alkatrészeit vitték el – írta meg a Blikk. A terület szigorúan őrzött, így még nem tudni, hogyan jutottak be a tettesek úgy, hogy senki nem vette észre őket.
A Honvédelmi Minisztérium a baon.hu megkeresésére közölte, hogy az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított. A nyomozás érdekeire tekintettel azonban bővebb információt nem áll módjukban adni.
Az eljárás és nyomozás tényét a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette.
A vadászgépeket 1993-ban 800 millió dollárért – akkori értéken számolva 70-80 milliárd forintért – kapta meg az állam az oroszoktól, csökkentve ezzel adósságukat. 2010-ben kivonták őket a szolgálatból, 2019-ben pedig megpróbálták eladni a tizenkilenc darab MiG-29-est, de még érdeklődő sem akadt iránta.
A gépek már nem repülőképesek, az állapotuk folyamatosan romlik. Akkor azt írtuk róluk, hogy a haditechnikai eszközök egy része hiányos, használhatatlan, azokat jelentős költségráfordítással lehetne üzemképes állapotba helyezni, ezért adják el őket.