Az Európai Bizottság alig egy hete bemutatott tanulmánya azt vizsgálta, miként befolyásolja a villamosenergia-árakat a megújuló energiatermelés bővítése és az uniós helyreállítási alap (RRF) felhasználása. A brüsszeli szakértők leszögezik: a fogyasztók számára nem önmagában a nagykereskedelmi ár számít, hanem a teljes költség, amely az energiából, a hálózati díjakból, valamint az adókból és egyéb szabályozókból áll össze.
A Bizottság megállapítása szerint azok a tagállamok, ahol magas a megújuló és alacsony szén-intenzitású energiatermelés aránya, jellemzően alacsonyabb árakat érnek el. Ezzel szemben a fosszilis energiahordozókra támaszkodó országok hátrányban vannak, ráadásul a zöldenergia jellemzően belföldi termelés, míg a földgáz és a kőolaj jelentős része importból érkezik Európába. Ez a jövőkép azonban élesen eltér attól az úttól, amelyen jelenleg Magyarország halad.
A nagykereskedelmi valóság: Magyarország a drágábbak között
Ha a 2025-ös nagykereskedelmi (spot piaci) villamosenergia-átlagárakat nézzük, jelentős regionális különbségeket látunk, hazánk pedig egyértelműen a drágább régióba tartozik. Az északi országokban – különösen Norvégiában, Svédországban és Finnországban – az árak 20 és 45 euró/MWh között mozognak. Nyugat-Európa több országában, például Franciaországban, Spanyolországban vagy Portugáliában 60–70 euró körüli árszint látható. Közép-Európában már 90 euró/MWh körüli átlagok jelennek meg, míg a délkelet-európai régióban több országban 105–115 euró/MWh feletti értékek is előfordulnak. Magyarországon a Bizottság adatai szerint az átlagos spot ár 2025-ben meghaladta a 108 euró/MWh szintet.
Első ránézésre ez alátámasztja Brüsszel állítását: a skandináv országokban (ahol domináns a vízenergia) rendkívül alacsony az árszint, míg a fosszilis energiára jobban támaszkodó térségekben magasabb. Ugyanakkor az európai piac erősen integrált. Egy ország árait a saját termelési szerkezetén túl a szomszédos piacok, a hálózati szűk keresztmetszetek és a határkeresztező kapacitások is vastagon befolyásolják.
A magyar csavar: utolsóból az első
Bár az EU érvelése makroszinten megállja a helyét, elfed egy kritikus tényezőt: a lakossági árakba beépülő állami beavatkozásokat. Ha összevetjük a magyar és a német adatokat, azonnal világossá válik a magyar rezsicsökkentés mechanizmusa és ára. A 2025-ös nagykereskedelmi átlagárakat tekintve a magyar áram a piacon drágább: míg Németországban 8,93 eurócentbe kerül egy kilowattóra, addig hazánkban ez az érték 10,85 eurócent. A lakossági fogyasztókhoz eljutó végső árakban azonban már drasztikus fordulat látszik. A 2026. februári adatok alapján a német lakossági átlagár eléri a 38,72 eurócentet kilowattóránként, ezzel szemben a magyar fogyasztók mindössze 9,62 eurócentet fizetnek. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal számaiból tehát tisztán látszik:
miközben a magyar áram a nagypiacon drágább a németnél, a lakossági fogyasztók számára Budapest a legolcsóbb, Berlin pedig a legdrágább európai főváros.
A rezsicsökkentés ára: ezért a Barátság (Putyinnal)
A brutális piaci árak és a mesterségesen alacsonyan tartott lakossági árak közötti szakadék áthidalása azonban súlyos százmilliárdokba kerül az államnak.
Az idei államháztartási mérleg szerint csak rezsikompenzációra több mint 228,2 milliárd forintot csoportosított át a kormányzat (tavaly ez az előirányzat 253,2 milliárd forint volt). Ennek az állami tehermentesítésnek az alapját a kormányzati kommunikáció szerint az olcsó orosz energiaforrások biztosítják.
Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes nemrég rá is mutatott a Barátság-vezeték stratégiai jelentőségére. Az ezen érkező Ural típusú orosz kőolaj nemcsak az ország üzemanyag-ellátását biztosítja, de a nyugati olajjal szembeni árelőnye az elmúlt négy évben mintegy 650 milliárd forintot tett ki. Lényegében ez az az extra forrás, amelyből a kormány finanszírozni tudja a rezsivédelmi alapot, és megvédi a lakosságot a 108 eurós megawattóránkénti piaci ártól.