Az ügyben ítéletet hozó bíró a benyújtott kárigényből összesen 1 milliárd 825 millió forintnyit ítélt meg és tartott jogosnak. A bíró négy olyan esetet állapított meg, amelyben egyáltalán nem volt jogosult a felperes.
A bíró leszögezte, hogy a kártérítés nem az emberi életek pénzbeli értékéről, hanem az elszenvedett sérelem díjáról szól, amelyet a hatályos jogszabály alapján meg lehet állapítani – számolt be a HVG.
A tetemes összeget 15 napon belül a Panoráma Decknek, valamint a Viking Cruises AG-nek kell megfizetnie. Ugyanakkor nagy szórás van a hozzátartozóknak járó összegek között: míg valaki 80 millió forintot kap, addig más ötmilliót.
A Vikinget képviselő ügyvéd állítása szerint úgynevezett kitérési kötelezettsége lett volna a Hableánynak a Viking Sigyn előtt, ugyanakkor a bíró ezt abszurdnak vélte, mivel a Hableány kishajó a méretét tekintve negyedakkora volt, mint a Viking.
Hableány-baleset: a második hajó kapitányát is felügyelet alá vonták
Elrendelte a bíróság a Hableánnyal ütköző Viking Sigyn szállodahajó mögött haladó Viking Idun hajó kapitányának bűnügyi felügyeletét - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek