Akár még idén, a második negyedév folyamán elfogadhatják a Vízparti Tervet, a Balaton-part jövőjét befolyásoló rendeletet, legalábbis a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium reményei szerint.
Borbély Sarolt, a tárca kormányrendeletet előkészítő osztályának vezetője a Balatoni Szövetség elnökségi ülésén tartott tájékoztatóján a napokban a hirbalaton.hu szerint arról beszélt, a tervezet környezeti értékelésének társadalmasítása március 31-ig zajlik.
Az osztályvezető jelezte,
több körben is zajlott már egyeztetés önkormányzatokkal, cégekkel, civilekkel és intézetekkel.
Akkor mintegy kétszázan éltek a véleményezés lehetőségével, s ennek hatására több helyen is változott a korábbi tervezet.
Felelevenítették, a Balaton szabályozási partvonalának hossza 261 km. A partvonalnak közel felét, 110 kilométernyi részt ölel körbe nádas.
A jó állapotú parti nádasöv biztosítása nemcsak ökológiai szempontból fontos, hanem mert a partvédelem ingyen közmunkása
– emelte ki Borbély Sarolt, aki előadta, az új Vízparti Terv hatálya az érvényben lévő régi szabályozáshoz képest 16 négyzetkilométerrel nőtt. Más területeken, ahol vasúti síneken vagy főútvonalon túlra terjedt a régi szabályozás, ott 0,3 négyzetkilométerrel csökkentették az új szabályozás kiterjedését.
Ismertetése szerint a Balaton szabályozási partvonalától legalább 30 méteres sáv beépíthetetlenül megőrzendő, az érvényes és az új szabályozás szerint is. Itt új épület nem helyezhető el, illetve a meglévő is csak 100 négyzetméter alapterületig bővíthető. A régi rendeletben ezt a sávot sokszor 30 méteresnél keskenyebben határozták meg, ezért az új Vízparti Terv valamennyit tud rajta bővíteni.
- A beérkezett kritikák között volt, miszerint szükséges lenne egy egységes fogalom- és jelkulcsrendszer megalkotása. Erre Borbély azt felelte, „folyamatban van a főosztályon a településtervezési szabályzat újragombolása. A minisztérium honlapján is fent van, amit most felülvizsgálunk”.
- Mások azt sérelmezték, hogy a terv nem különbözteti meg a nagyhajós, kishajós, csónakos kikötőket. Erre úgy reagált, a terv a fejleszthető, illetve a nem fejleszthető kikötőket különbözteti meg.
- Akadt olyan meglátás is, hogy a Balaton partjának meghatározása továbbra is súlytalan, de az osztályvezető azzal cáfolta, hogy így lenne, hogy ez egy építésügyi szabályozás, továbbá törvényi szinten rögzített, hogy a tómeder területe nem csökkenhet.
Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter nemrég ismertette, hogy az önkormányzatok kezébe adott lehetőségek szabályozhatják a beköltözések számát és dinamikáját. De rányomhatja bélyegét a helyi ingatlanpiacra, a lakáshitelekhez való hozzáférés nehezebbé és költségesebbé válhat az érintett településeken. Bővebben.A több mint fél évtizede készülő jogszabály környezeti értékelésének társadalmi egyeztetésével kapcsolatban Borbély Sarolt azt kérte, mindenki tegye meg minél előbb az észrevételeit az e-epites.hu-n.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Még egy jelentős világszervezet vezetője távozott húsvétkor

Napról napra duzzad a brutális bírság, Magyarország súlyos árat fizethet

Bajban a médiaóriás: egy Mészáros Lőrinc-közeli csoport lehet a megmentő

Ha így megy tovább, nem járhatunk lehűlni a Balatonba

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett
